Filmrajongó

Az Aranypinty (The Goldfinch) című filmet rendezte John Crowley, főszereplők: Ansel Elgort, Nicole Kidman, Luke Wilson, Jeffrey Wright, Finn Wolfhard. Ez az amerikai dráma hosszú, majd másfél órás, és 2019-ben jelent meg. A film hosszú és súlyos, akárcsak az alapjául szolgáló könyv. Akik elolvasták a könyvet, azok egy adott okból utálták, akik viszont nem olvasták, azok is. Lassan eltűnik a mozikból, és valószínűleg sosem válik kultfilmé vagy titkos élvezetévé, de azért fontos róla beszélni.

Ha egy film azzal indul, hogy valaki az életének véget akar vetni, az általában nem a humorral terhelt oldalról közelíti meg a történetet. Nem mondom, hogy Az Aranypinty nem tartalmazott nevetéses pillanatokat, de alapvetően komor és rendkívül hosszú alkotás.

Theodore Deckernek (Ansel Elgort) látszólag minden rendben van az életében, de mégis az öngyilkosság felé tart. Terhe van a vállán, hiszen elvesztette édesanyját egy robbanásban, amit ő élve túlélt. Önmagát hibáztatja, és talán igaza is van, noha akkor még csak gyerek volt. Senki sem tudja meggyőzni róla, hogy a tragédia véletlen volt. Végül a rendőrség egy iskolatársa családjának címét adja meg, akik gazdagok és befogadják őt. Bár a fiúk közötti barátság nem olyan mély, mint gondolnánk, a család mégis örömmel fogadja Theot.

Az anyjától (Nicole Kidman) érkező feltétlen és kissé zavarba ejtően nagy szeretet mellett, a felső középosztály teljes körétől örökli a problémákat, beleértve a veszekedést, a szorongást, az alkoholizmust és a droghasználatot is. Egy napon az igazi apja, a szerencsejátékfüggő Larry (Luke Wilson) felbukkan, és azt állítja, hogy változott, és magával akarja vinni Theot. Larry Las Vegas szélén él barátnőjével, a valaha szebb napokat látott Xandraval (Sarah Paulson). Theo újra az alkohol és a drog világában találja magát, és megismerkedik a különc Borisszal (Finn Wolfhard), aki a fiatal kora ellenére jól boldogul ezzel az önpusztító életmóddal. Boris elárulja neki, hogy a robbanás után magához vett egy különlegesen értékes festményt, amit féltve őriz.

Az Aranypinty egy Carel Fabritius alkotás, aki Rembrandtnál tanult, és tragikus módon vesztette életét egy lőportárlövés során (ami igencsak véletlen egybeesés). A festmény később külön utat jár be. Emellett a cselekményben még egy másik szál is fut, Theo pedig a múzeumi élmények hatására felkeresi a restaurátort és műkereskedőt, Hobie-t (Jeffrey Wright), akivel szoros barátságot köt. Később még New Yorkba is visszatér, hogy nála tanulja meg a mesterséget. Larry, Xandra, az egykori nevelőszülei, "mostohatestvérei", valamint Boris és a Hobie-nál megismert Pippa ismét és ismét megjelennek az életében.

Az egész életrajz csupán kapcsolatok hálózata, melyek időnként szorosabbak és időnként lazábbak. A festmény, mint egyfajta gyermekkori talizmán, és az anya elvesztése miatti felelősség mind befolyásolják Theo döntéseit és cselekedeteit, amelyek végül odavezetnek, hogy az életének vet véget. Amikor sokan vesznek körül minket, és mások élete is veszélybe kerül, felmerülhet a kérdés, miért pont mi éljük túl, ami általában bűntudatot szül. Sokan úgy érzik, hogy ebben a véletlennek nincs szerepe, és valaki tervezi az eseményeket. Ennek megfelelően próbálnak élni, és lehet, hogy sikerül, de lehet, hogy nem. Ha úgy érzik, hogy elrontották, akkor újraindulást próbálnak, vagy befejezik a játékot. Mert bármennyire is próbálunk kontrollálni mindent az életünkben, a véletlen is fontos szerepet játszik, mint a vágyak, álmok, félelmek és célok.

A film az Egyesült Államokban minden idők egyik legrosszabb nyitását produkálta, és valószínűleg máshol sem hozott rekordbevételt. A filmművészet befektetés, egy olyan terület, ahol a nézők könnyű kikapcsolódásra vagy izgalmakra vágynak. Az egy milliárd dolláros mozik korszakában még mindig sokan szavaznak az elgondolkodtató filmekre, de a film hosszú játékidője még a leghűségesebb nézőket is elriaszthatja.

Donna Tartt azonos című Pulitzer-díjas regénye hosszú és nehéz olvasmány, de még mindig népszerű volt, vezetve a New York Times bestseller listáját 30 héten át. A forgatókönyvet Oscar-jelölt Peter Straughan írta (Suszter, szabó, baka, kém), a rendező John Crowley pedig BAFTA-díjas (Brooklyn, A bűn hálójában), és ez az első filmje azóta, hogy elkészítette a Brooklyn című alkotást 2015-ben. A gyönyörű képekért a 12-szeres jelölt, Oscar-díjas Roger Deakins (Szárnyas fejvadász 2049) felelt, a zenét pedig a többször díjazott Trevor Gureckis komponálta. A vágásért pedig Kelley Dixon (Better Call Saul) felelt, akiért a Totál szívás is köszönettel tartozik. Nagy nevek, és mind kiválóan teljesítenek a filmen, beleértve Kidman, Paulson, Wilson, Elgort, Aneurin Barnard-t (a felnőtt Boris karakterét játszó színészt, akit a Dunkirk című filmben láthattunk), és Wright is hozza a kötelezőt. Igen, a könyvadaptációk mindig kockázatokkal járnak, de örültem, hogy ezt nem csak monitoron vagy televízióképernyőn láthattam meg.