John Crowley a 2015-ös Brooklyn után ismét akadályokat gördít a szerelmesek útjába, de ezúttal nem a távolság, hanem a rákbetegség áll a kapcsolatuk próbája elé.
Andrew Garfield és Florence Pugh emlékezetes alakítása valósághű párkapcsolatot ábrázol, miközben A szerelem ideje az időbeli ugrálásokkal próbál kitűnni a melodrámák közül… és végül sikerrel.
Mint tudjuk, az élet a legjobb forgatókönyvíró, így nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy a valóságban is hasonlóan történt: a történet női főszereplője elgázolta a férfi főszereplőt, miután az véletlenül leejtette a válási papírok aláírásához szükséges tollat az úttesten.
Ezt követően sürgősségi ellátás, kiengesztelő vacsora, szerelem, összeköltözés és gyerek követte mindezt. Almut (Florence Pugh) és Tobias (Andrew Garfield) így ismerkednek meg, és ez a film az ő történetüket meséli el. Ők két nagyon különböző ember, akik mélyen szeretik egymást, miközben az élet folyamatosan próbára teszi kapcsolatukat.
Almut, amikor megismerkednek, épp a saját éttermét készül megnyitni. A film hamarosan kideríti, hogy szenvedélye a főzés, amelyhez különleges tehetsége is van, és imád versenyezni. Később egy új szenvedély is megjelenik életében: a család.
Tobias egy reggeli pelyhes cégnél dolgozik, és olyan típusú férfi, aki mindent jegyzetel és minden lépését stopperórával méri, miközben még keresi a helyét a világban. Apjával él, aki főz és takarít rá, és kapcsolatuk túlmutat az átlagos családi viszonyokon. Tobias legnagyobb szenvedélye a nő lesz, és munkájáról nem sokat tudunk meg.
Leírva egy tipikus romantikus filmnek tűnik, de itt a cselekmény ugrálása az időben ad valami egyedit, bár nem kiemelkedő módon. Az ugrálás akár zavaró is lehetne, de nem az, mivel követi a saját logikáját.
A film olyan jeleneteket mutat, amelyek a szereplők életének fontos pillanatait örökítik meg: válaszút elé kerülnek, döntéseket hoznak, próbálnak alkalmazkodni a véletlenekhez. A látottak tehát az életet tükrözik, bár lehet, hogy közhelyesnek tűnik.
Almut betegsége folyamatosan felülírja az életük terveit, vágyait és céljait. A szerelem ideje a párkapcsolat fontos pillanatait nem csodaként, de mégis olyan eseményekként ábrázolja, amelyekért érdemes küzdeni.
Bár a film optimizmusa nem bagatellizálja el a betegséget, mégis igyekszik elkerülni a szomorú történeteket, miközben megőrzi a realitás talaján maradva, mindenki tudja, hogy halálos betegséggel van dolgunk. A szülés és születés motívuma talán nem véletlenül jelenik meg erőteljesen.
Minden jelenet egy döntés eredménye, és bár az előzmények, döntések és következmények nem mindig követik egymást lineárisan, a film ügyesen "megvágja" az időt és a jeleneteket, hogy ne spoilerezze el magát.
Ez a megoldás azért működik, mert nem válik zavaróvá vagy kiszámíthatóvá, így nem unja meg a néző. A lényeg így is az, hogy átéljük ezeket a pillanatokat.
A film leginkább azt vizsgálja, hogy egy párkapcsolatban – különösen, ha gyerek is van – meddig tekinthetjük a döntéseinket a sajátunknak.
Amikor már nem vagyunk egyedül, minden döntés hatással van mások jövőjére is. Mennyire lehet ilyenkor önző az ember, és mikor kell elfogadni ezt az önzést a másik részéről? Felelősek vagyunk magunkért és másokért is, de végső soron a mi életünkről van szó.
