A nyár utolsó napja először a Spanyol Filmhéten volt látható nálunk tavaly novemberben majd idén Valentin-napra időzítve hivatalosan is mozikba került.
A történet egy szakítófélben lévő párról szól, akik nem bonyolítják túl a dolgot – sőt, a film végig erre az egyszerű alaphelyzetre épít. Ami igazán különlegessé teszi, az az, hogy a cselekményen belül egy másik film is készül, és ha nem figyelünk, könnyen elveszíthetjük a fonalat, hogy épp melyik világban járunk.
A főszereplők, Ale (filmrendező) és Alex (színész) hosszú ideje együtt vannak, de úgy döntenek, hogy külön folytatják az életüket. A szakításuk azonban szokatlanul nyugodt: nincs veszekedés, drámai jelenetek vagy törött tányérok – egyszerűen csak elfogadják, hogy itt az ideje továbblépni. De hogy még különlegesebb legyen a helyzet egy hatalmas bulival ünneplik meg a döntésüket ahová minden rokonukat barátjukat és ismerősüket meghívják.
Ale apja szerint nem a házasságot, hanem a válást kell megünnepelni, hiszen ez az a pillanat, amikor az emberek felismerik, hogy egy kapcsolat már nem működik, és szabadon folytathatják az életüket. A buli időpontját a nyár utolsó napjára tűzik ki, hogy ezzel is lezárjanak egy korszakot.
A meghívottak viszont eleinte azt hiszik, ez csak egy vicc, és amikor kiderül, hogy Ale és Alex komolyan gondolják, legyintenek – hiszen szerintük úgyis újra összejönnek majd.
A közel kétórás film azt követi végig, ahogy a pár intézi a szakítás gyakorlati részét: meghívják a vendégeket, keresnek egy megfelelő helyszínt a bulinak, lakást az egyiküknek (bár még nem döntötték el, ki költözik), és elosztják a közös dolgaikat. Mindezt teljes egyetértésben, feszültség nélkül.
Azt, hogy pontosan miért szakítanak, sosem mondják ki – sem egymásnak sem másoknak. Már meghozták a döntést, mire a néző bekapcsolódik, és nem rágódnak a múlton.
Továbbra is együtt alszanak, beszélgetnek a napjukról, és úgy viselkednek, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Nem tudjuk, hogy előtte milyen volt a kapcsolatuk vagy hogy mi változott meg, de ha minden pár ilyen nyugodtan élne együtt, a világ biztosan boldogabb hely lenne.
Egy régi videó is előkerül egy párizsi utazásról – és érdekes módon ugyanazt látjuk, mint most, csak csókok nélkül.
A történet kissé szokatlan, hiszen nálunk a válás inkább fájdalmas és tele van feszültséggel, míg a házasságot ünnepeljük. Ale apja szerint viszont bizonyos kultúrákban a párok többször is összeházasodhatnak és elválhatnak ami számunkra talán furcsa.
A film nem mondja ki egyértelműen, hogy Ale és Alex még mindig szeretik egymást, de érezhető, hogy a környezetük így gondolja. Mégis, valamiért el kell válniuk – ezt csak ők értik igazán, és nem is várnak tanácsokat, egyszerűen csak bejelentik a döntésüket.
A történet végig ezt az alaphelyzetet boncolgatja, miközben kulturális, filmes és filozófiai utalásokkal szövi át a cselekményt. Bár elgondolkodtató mégsem lesz rideg vagy cinikus, és nem akar kifigurázni semmit.
Nem borítja fel a klasszikus vígjátékok szabályait, de egyedi nézőpontból mutatja meg a szakítást.
A nyár utolsó napja bájos, intelligens és kedves film amely a szimpatikus szereplőinek köszönhetően végig kellemes élményt nyújt.
