Paolo Sorrentino ismét visszatért a nagyvászonhoz, és ott folytatja, ahol abbahagyta: a szépség kérdéskörének vizsgálatával. Ezúttal szülővárosát, Nápolyt választotta helyszínül, főszereplője pedig a város mitikus eredettörténetéhez kapcsolódó nimfa, Parthenopé nevét viseli.
A fiatal és tehetséges Celeste Dalla Porta által alakított karakter nem énekhangjával, hanem puszta jelenlétével bűvöli el a férfiakat, noha ő arra vágyik, hogy inkább az intelligenciáját értékeljék. A Parthenopé – Nápoly szépe magán hordozza Sorrentino jellegzetes stílusjegyeit, az eredmény pedig, bár megosztó, mégis magával ragadó.
Bár a szépség ízlés dolga, létezik egy általános megállapodás, amely alapján bizonyos embereket és dolgokat sokan szépnek tartanak. Ilyen Parthenopé is, akit közvetlen környezete és tágabb közössége egyaránt gyönyörűnek lát, és ennek megfelelően is bánik vele.
Azok, akik másként vélekednek, többnyire irigyek. Parthenopé azonban nemcsak szép, hanem intelligens is, és tisztában van azzal, hogy a szépség múlandó. Mégis, amíg ez az adottsága megvan, igyekszik kihasználni. Néha az eszével, máskor a külsejével érvényesül, és olykor hitelesen formálja meg a naiv, butácska nő szerepét.
A történet középpontjában Parthenopé útkeresése áll: nem tudja eldönteni, hogy a színészet vagy az antropológia felé forduljon. A film bemutatja, hogyan talál rá a saját útjára, miközben számos élmény, beszélgetés és találkozás alakítja a döntését. A cselekmény egészen idős koráig követi őt, amikor szépségének emléke még mindig kisugárzik, és látszik, hogy valaha férfiak és nők egyaránt bármit megtettek volna érte.
Sorrentino filmjeiben visszatérő téma a szépség jelentése. Bár minden alkalommal más megközelítést alkalmaz, sosem felejti el hangsúlyozni, hogy a szépség mélyen szubjektív. Talán éppen ezért osztják meg filmjei a közönséget, hiszen minden új nézőpont ellenére egyetlen eszmény, Sorrentino saját ideálja jelenik meg. Mégis, a rendező nem próbálja ránk kényszeríteni elképzeléseit – inkább megmutatja, hogyan látja ő a világot. Stílusának lényege abban rejlik, ahogyan a szépséget beépíti történeteibe és vizuális világába.
Nápoly, Sorrentino szülővárosa, szintén fontos szerepet kap a filmben. A görög mitológiában Parthenopé egy szirén, aki Odüsszeusz elcsábításának kudarcát követően a tengerbe veti magát, és holttestét a mai Nápoly partjainál sodorja ki a víz. Ez a mitológiai háttér szervesen kapcsolódik a film narratívájához, utalva a szépség és a csábítás kettősségére.
A szépség önmagában múlandó és tartalom nélkül értéktelen. Sorrentino azonban a Parthenopé – Nápoly szépe című filmmel tartalmas utazásra hívja nézőit, amelyben Celeste Dalla Porta nemcsak szépségével, hanem tehetségével is elkápráztatja a közönséget.
A film színes szereplőgárdája – dívák, püspökök, maffiózók és szegények – között talán Gary Oldman alakítása emelkedik ki, aki meggyőzően formálja meg a kiégett, alkoholista meleg írót. Bár a film francia együttműködésben készült, és a YSL divatház is közreműködött, a Parthenopé – Nápoly szépe sokkal több, mint egy lenyűgözően szép, hosszú reklámfilm – egy igazi művészeti alkotás.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
