A kilencvenes évek „járványa” a közöny volt, amely az új évezredbe lépve is tovább terjed. A tömegben csupán egyetlen ember törődik a másikkal: a zsebtolvaj.
A milliós, rideg társadalomban mindenki a főszerepre pályázik, nehezen fogadva el azt az elképzelést, hogy csak egy apró grafitpötty vagyunk Isten rajztábláján. Küzdelmet vívunk a boldogság nevű hiánycikkért. Ha az anyai szeretet már csak poros emlék, ha nincs, aki megfogja a kezed, nincs ölelő kar, ami körbefon; ha eltűntek a tápláló csókok és a szenvedélyes éjszakák, elvesztél.
A depresszió magába szippant, és Xanaxból építesz királyságot, ahol uralkodásod rövid ideig tart, az öröm pedig egy cigaretta füstjével együtt illan el. Az öreg Kaporszakállú, a korunkat szemlélve, talán bölcsességre jut, és legközelebb a teremtés során első helyre a pszichiátert helyezi.
Mike Figgis, a Las Vegas, végállomás forgatókönyvének írásakor mintha megtalálta volna a lángoló csipkebokrot. Megállt, és lassan egymás felé fordította az embereket, hogy meglássák a másik arcát. Levette róluk a média által rájuk helyezett rózsaszín napszemüveget, és szembesítette őket a nyers valósággal.
Pillanatokra megmutatta a teljesség érzésének villanásnyi élményét, de még inkább rámutatott arra a szomorú tényre, hogy az ezredfordulóhoz közeledve kapcsolataink inkább kallódó lelkek véletlenszerű találkozásairól és görcsös kapaszkodásairól szólnak.
A Las Vegas, végállomás-ban Ben Sanderson, a forgatókönyvíró, köszönetet mond a részvételért, és elindul meghalni a hamis fények városába. Mielőtt kilépne a nagybetűs semmibe, a sors késve bár, de elküldi neki ajándékát: Sera, a magányos utcalány érzékeny szerelmét. Illúziók nélkül élik meg kapcsolatukat, ahogyan Max Carlyle (Wesley Snipes) sem áltatja magát a Egyéjszakás kaland-ban. Max sikeres reklámfilmrendező, magánélete látszólag kiegyensúlyozott: vonzó feleségével és két gyermekével él.
Ám élete tökéletessége unalomba fullad, mígnem egy üzleti út során Karen (Nastassja Kinski) felkavaró jelenléte hurrikánként söpör végig mindenen. A félrelépés után Max kénytelen újragondolni eddigi életét. Környezetétől elzárkózik, házassága válságba kerül. Egy évvel később értesül róla, hogy legjobb barátja, Charlie (Robert Downey Jr.) haldoklik. Max New Yorkba repül, hogy mellette legyen, és ott szembesül azzal, hogy Charlie bátyjának felesége nem más, mint Karen.
Amikor a film eljutott hozzánk, sok tényező rontotta megítélését. Amerikában megbukott, és a Las Vegas, végállomás magasra tett mércéjét az Egyéjszakás kaland nem tudta megugrani. Elmaradtak a díjjelölések, Joe Eszterhas pedig nyíltan elégedetlenkedett, mondván, Figgis tönkretette a forgatókönyvét, végül a nevét is levetette róla. Robert Downey Jr. eközben a drogfüggőség legsötétebb időszakát élte.
Mindezek ellenére Nastassja Kinski ragyogóan vonzó, Wesley Snipes pedig karrierje egyik legkomolyabb elismerését kapta meg a Velencei Filmfesztiválon. A film mindenképpen megér egy esélyt.
Napjainkat a szürkeség uralja, és gyakran próbáljuk becsapni magunkat. Befelé fordulva saját börtönünkbe zárjuk magunkat. Mike Figgis arra hívja fel a figyelmünket, mennyi jelentősége van egy lopott pillantásnak – ha észre merjük venni.
A magány cellájából kiszabadulva egy közös tábortűz köré ültet minket, ahová mindannyian vágyunk mélyen legbelül.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
