Filmrajongó

Mike Myers története véget ért, amikor a készítők számára anyagi kihívások nem jelentettek már nagy kockázatot a következő részben. Remélhettük, hogy David Gordon Green csapata a szabadabb alkotói kifejezés irányába mozdul el. Az előzetes hasonló ígéreteket tartalmazott, mint az előző részek, azonban most szándékosan bevezető mozzanatokkal és szavakkal is játszottak Greenék.

A Halloween sorozat záró részére való belépés egy reményteljes pillanat volt, ahol vártuk, hogy kielégítő lezárást kapjunk, valamint betekintést nyerjünk Myers karakterébe – lássuk, hogy az A Halloween véget ér mennyire sikerült megfelelni az elvárásoknak.

David Gordon Green első két filmje egy éjszakát ölelt fel a maszkos gyilkos történetéből, és szerencsére a harmadik rész már négy évvel a haddonfieldi visszatérés után játszódik. Laurie Strode (Jamie Lee Curtis) és unokája Allyson (Andi Matichak) próbálnak normális életet élni, de vádaskodó tekintetek és beilleszkedési nehézségek üldözik őket egy harmadik, titokzatos karakterrel egyetemben, akiről nem árulok el semmit a spoilermentesség jegyében. Kezdetben úgy tűnik, hogy a békés élet az elfogadásban és megbékélésben rejlik, de Myers árnyéka megzavarja a kételkedők nyugalmát, és táplálkozik a társadalom kivetett drámájából. Végig sejthető volt, hogy az erősebb, látszólag örökkévaló karakter egy végletes megtestesülése az emberi tulajdonságoknak, és radikális módon tükrözi bizonyos toxikus viselkedési formákat a hitét vesztett társadalom számára.

A titokzatos harmadik karakter nem csak rejtélyt és potenciált hordoz, hanem felveti a kérdést is: mi értelme van egy karakter felvezetésének és középpontba helyezésének, ha a sorozatnak vége?

Mindez valahogy indokolatlannak tűnik, éppúgy, mint az ebből következő hosszú expozíció, ami később jelentős mértékben elvon a valódi slasher-kibontakozás idejéből, miközben semmilyen drámai hatást nem ad hozzá, sőt, inkább mesterséges hatást kelt.

A Gyilkos Halloween szájbarágós társadalomkritikájának szintjét nem sikerül elérni ebben az esetben, habár erős építkezés történik a traumatizált hősökkel szembeni érzéketlen hibáztatás irányába – ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a lakosok Laurie helyett hibásnak tekintik.

Bár nem a színészi játék miatt nézzük a Halloween legújabb részét, legalább a főszereplők teljesítménye elfogadható, sőt néha magával ragadó. Sajnálatos, hogy ezek a karakterek egy összevissza helyzetben vannak, amelynek legfontosabb részében csalódást okozhatunk.

A lezárás az, ami valóban meghatározza egy franchise sorsát, és helyezi azt emlékezetünkben abba a kategóriába, amit érdemel. Az 1978-as klasszikus természetesen megmarad az értékelés helyén: egy mozivászonra kerülő tömeghorror, amely a 44 évvel ezelőtti horror hangulatát másolja – az időtállóság kérdés nélkül bizonyított.

Ez nem egy újabb részre, hanem a készítői inkompetenciára utal, amely eredményezte a franchise 13. részének csalódását – mintha nem lett volna elég idő átgondolni.

Az ígéretes karakter, a megszokott vérbőség és a kreatív slasherszekvenciák sajnos nem elegendőek ezeknek a problémáknak az ellensúlyozására, így elképzelhető, hogy a moziteremből való két órás ottlét után érzelmi élmények nélkül távozunk.

Bár a projekt kezdetén nagy reményeket táplálhattunk veszteség nélkül, valójában az egyik legrosszabb verziót kaptuk, amit elképzelni lehetett: kevés valódi slasherjelenet, hiányos zárás, összecsapott forgatókönyv, következetlen építkezés, és főleg az ezekből származó tanulságok hiánya.

Szerencsére vagy sajnos, ezen belül már nem lesz lehetőségünk sem a borzongásra, sem a csalódásra, de azért utoljára mosolyogva kijönni a moziból Mike Myers maszkjával a kezünkben, ha már elvesztettük, ami alatta volt, az jó lett volna. Ugye?