Filmrajongó

Sajnos Stieg Larsson túl korán hunyt el egy szívinfarktus miatt, noha olyan szenvedéllyel dolgozott, hogy megérdemelte volna a sikert. Az élet furcsa fintora, hogy nem élhette meg a sikere gyümölcsét, de most már Amerikában is élvezhetik munkáját. 2005-ben, mindössze kilenc hónappal a halála után került az olvasók elé az azóta Millenium-trilógiaként emlegetett regénysorozat első kötete, A tetovált lány (bár az eredeti cím, Férfiak, akik gyűlölik a nőket, talán többet mond).

Ez a könyv rohamtempóban elterjedt, hasonlóan a Da Vinci-kódhoz. Ő lett az első olyan író, akinek műveit egymilliónál többen vásárolták meg e-könyv formájában. Az amerikaiak sem haboztak sokáig, és 2009-ig már három filmet készítettek belőle. Később, a filmek sikerét kihasználva, még egy hatrészes televíziós sorozat is készült. A bestseller sikerei azt sugallták, hogy az amerikai közönség várta a hazai változatot.

A svéd verziót Nils Arden Oplev rendezte, és csak a szigorúan "a könyv mindig jobb" hívei nem voltak vele elégedettek. Noomi Rapace átalakulása Lisbeth Salanderré lenyűgözte a nézőket. Sokáig bíztatták, hogy folytassa angol nyelven is, de végül Guy Ritchie és Ridley Scott felkérése mellett döntött. Míg Michael Nyqvist, aki Mikael Blomkvistet alakította, közben Tom Cruise számára is helyet szorított a Mission: Impossible utolsó részében.

Amikor David Fincher beült a rendezői székbe, a remake ellenzőinek (köztük nekem is) hangja elcsitult. Egy újságíró, aki egy negyven évvel ezelőtt eltűnt lány nyomába ered, egy antiszociális punklánnyal a oldalán, és egy gazdag, de gonosz világ veszi körül, tökéletes alapanyagnak tűnt a filmdráma számára. Reméltük, hogy nem csak a 250 ezer dollár/nap miatt lesz vonzóbb ez a változat, de sajnos nem így lett. A James Bond stílusú kezdet magabiztosságot sugallt, de végül a film nem hozta meg az elvárt minőséget. Fincher először okozott ennyire nagy csalódást (utoljára tavaly a Pixarral a Verdák 2.-vel tette ugyanezt).

Bár nézem a filmet, de nincsenek rajta David ujjlenyomatai. Az északi változatot csak részben nevezhetjük másolatnak, mivel néhány részt kivettek belőle (például Lisbeth apjának történetét egy mondatba sűrítették), és más helyeken pedig feleslegesen bővítették ki (Mikael hívő lánya, a Wenger család bevonása a cselekménybe). Ami a Hetedik film jeleneteit olyan emlékezetessé tette (a gyilkosságok színhelyi vizsgálata), most csak egy diavetítés egy laptop képernyőjén. Számos ponton úgy tűnik, hogy a jelenetek csak rutinból zajlanak, és a skandináv télnek köszönhetően némi párás lehelettel vannak ellátva, de az érzelmi mélység és az izgalom hiányzik. Az igazi ügy gyorsan el van intézve, és a mellékszál is hagy kívánni valót az utolsó húsz percben.

A színészek kiválasztásával nincs probléma, Stellan Skasgard és Christopher Plummer megbízhatóan szerepelnek, Daniel Craig pedig megfelelően alakítja Havas Henrik karakterét. Rooney Mara számára nagy feladat volt a tökélyhez közelíteni, de végül sikerült. Bár a sminkesek erőfeszítéseitől függetlenül porcelánbaba arcán nem teljesen tudott megszabadulni, de sikerült hű maradnia a Stieg Larsson által teremtett XXI. századi anti-hősnő karakteréhez. A filmjei általában nem a gyengébb nem iránti kedvességről híresek, ezért is zavaróak a romantikus pillanatok. Általában azt gondolom, hogy minél több romantika, annál jobb, de itt ez sajnos nem működik, így a film befejezése eléggé laposra sikerült. Atticus Ross és Trent Reznor filmzenei munkájukkal megpróbálják feldobni a filmet, de sajnos a végeredmény is könnyen elfelejthető, mint maga a film. Gyakran túlzottan bízunk a rendezőkben, anélkül hogy elfelejtenénk, hogy ez is csak egy üzletág. David Fincher most ezzel a 158 perces filmjével emlékeztetett minket arra, hogy ez csak egy munka volt, amit időben el kellett végezni, de sajnos nem talált benne mély

ebb értékeket.