Filmrajongó

Kiválasztottuk a 1985-ös év harminc legjobb filmjét (itt és itt), de, hasonlóan az 1995-ös összeállításhoz, most is külön cikkben emlékezünk meg az első helyezettről. És valójában nem egy filmről beszélünk, hanem háromról, mivel éppen ma van a Vissza a Jövőbe-nap – az első rész végén, Doki 2015. október 21-ét állítja be az időgép konzoljában, és éppen ma van ez a nap.

Ha jól emlékszem, az egész egy matricával indult. Mindig később kaptuk meg az osztrák rokonainktól a Bravo magazinokat, és az egyikben találtam egy matricahalmazat, rajta különböző zenekarokkal és filmekkel, köztük egy olyannal, aminek a címe Zurück In Die Zukunft volt. A matrica végül a szekrényemen landolt, és kíváncsian vártam, hogy mi lehet az a film, amit először lassan Magyarországra is elhoznak. Amikor végre megtekinthettem, annyira tetszett, hogy nem sokkal később egy igazi double-feature keretében, a Kobra című filmmel együtt, még egyszer is mozijegyet váltottam rá. Ez volt az első alkalom, hogy szülői felügyelet nélkül moziban nézhettem újra valamit.

Amikor a második és a harmadik rész kijött, már gimnazista voltam, és mindkét folytatás is nagyon tetszett. Az igazi trilógia-hagyományoknak megfelelően a második epizód sötétebb hangulatú volt, rengeteg logikai fordulattal, a harmadik pedig olyan volt, mint a Jedi visszatér – vidám, optimista, és minden szál szépen befejeződött. Habár a középső rész általában a legnépszerűbb, sok elkötelezett rajongó egyetért abban, hogy a Vissza a Jövőbe sorozat első epizódja a legikonikusabb.

Robert Zemeckis filmje valóban egy igazi 80-as évekbeli jókedvű film, és érdemes visszanézni a 85-ös toplistánkat: számos film szól fiatalokról, de nem olyan elviselhetetlen alakokról, mint az Amerikai pite szereplői, hanem értelmes fiatalokról, akik még maguk sem értik teljesen, mi is az a tinédzserlét. A Vissza a Jövőbe Marty McFly-ja is ilyen karakter, mert szereti a gördeszkázást, a naplopást, és segít egy öreg tudósnak őrült kísérleteiben. Sok fiatal tudott azonosulni Michael J. Fox alakításával, mivel Marty nem egy magas, sportos atléta, aki mindenkit lenyom, hanem egy valódi "nérd", ahogy a többségük. Miután véletlenül visszautazik 1955-be, azon kell segítenie, hogy jobbá tegye a még nyúlánkabbat apja helyzetét.

Az egész történet egyik kiemelkedő karaktere a félénk George McFly ellentéte, Biff, aki egy igazi iskolai zsarnok. A film talán legzseniálisabb pillanata az, amikor a megváltozott 1985-ben Biff már a McFly család szolgája, és olyannyira alárendelt, hogy még az ifjú McFlynak is köszön, mondván: "Szia, Marty!" Volt egy főnököm, aki valószínűleg a világ legképmutatóbb emberének számított, és sokan átvert már. Egy közös kolléga egyszer azt mondta nekem, hogy az ő legszebb álmában egy reggel kinéz az ablakon, és látja, hogy a főnök a kertjében dolgozik. Nem tudtam nem Biffre gondolni.

A film másik hatalmas erőssége a korabeli időszak megjelenítése. Zemeckis és csapata kiválóan idézte fel az 1950-es éveket, és talán a legemlékezetesebb pillanat az, amikor Marty fellép a Johnny B. Goode előadásával, és még csak nem is sejti, hogy ilyet 1955-ben még senki nem hallott. Természetesen sorolhatnánk még további csodálatos pillanatokat: az órák egyszerre csörgő hangját a film elején (amelyet valószínűleg a Pink Floyd Time-ja ihletett), George McFly vicces reakcióit ("Kérek egy tejet! Csokisat!"), a fantasztikus speciális effektusokat, illetve a későbbi részekből származó jeleneteket, mint például a légdeszkás üldözést, a visszatérő trágyát Biff arcában, Flea és a ZZ Top cameójait, és még hosszan folytathatnánk. A Vissza a Jövőbe trilógia titka az is, hogy soha nem készült belőle semmilyen különleges kiadás, és soha nem készült hozzá folytatás. Egy állítólagos megállapod

ás szerint, amíg Robert Zemeckis és Bob Gale, a forgatókönyvíró életben vannak, a remake sem lesz napirenden.