20 ezer nap a Földön (20,000 Days On Earth); rendezők: Iain Forsyth és Jane Pollard; főszereplők: Nick Cave, Warren Ellis; angol filmdráma; 96 perc; 2014 (12)
Az ausztrál rocksztár kiszámolta, hogy körülbelül 20 ezer napja él ezen a bolygón, így önmaga köré szervezett egy dokumentumfilmet, amely azonban nem kizárólag a hagyományos dokumentumfilm műfajába sorolható.
Nick Cave az elmúlt három évtized egyik ikonja a pop/rock zene világában. Hasonlóan kevés zenésznek sikerült olyan lemezeket készítenie, amelyek szinte garantáltan a legjobbak között végeznek a szaklapok év végi értékeléseiben. Mindvégig hű maradt saját stílusához, sosem alkudott kompromisszumokra, és nem változott cinikussá, még akkor sem, ha néha talán túlságosan is komolyan vette önmagát. Az emberek csak keveset tudnak róla, interjúkra ritkán vállalkozik, és ha mégis, akkor sem hagyja, hogy mélyebben rákérdezzenek. Egykoron még el is küldte egy újságírót, aki a PJ Harvey-hez fűződő kapcsolatát próbálta boncolgatni (Cave és az angol énekesnő viszonya viharos volt). Sőt, még a híres új-zélandi popriporter, Zane Lowe is kellemetlen emlékekkel távozott egy interjúról, amikor merész kérdéseket tett fel Cave öregedéséről, mire Cave odafordult mellette ülő Warren Ellis-hez a következő szavakkal: "Na, ez az a kiwi, akiről meséltem neked."
Bár az ember azt hihetné, hogy a "20 ezer nap a Földön" című film révén közelebb kerülhet Cave misztikus világához, de a valóságban ez nem feltétlenül így van. Számos jelenetben feszültséget árasztó ambient zene szól, és úgy érezhetjük, hogy Cave bármikor felforrósodhat és összecsap a kamerával, de mégsem teszi meg. Amikor úgy tűnik, hogy ingerkedni akar, hirtelen ellazul, és őszintén beszél pszichiáterével, de könnyedén osztozik azokban a pillanatokban is, amikor átnézi a fényképalbumát. A film közepén pedig autót vezet, és az utasai között érdekes beszélgetések zajlanak: Blixa Bargeld (aki elárulja, miért hagyta el a Bad Seeds zenekart), Ray Winstone (aki egy színházi szerep miatt valóban túlzottan elkötelezte magát), és Kylie Minogue (aki megemlékezik Cave meglepő felkéréséről egy közös duettre a kilencvenes években).
A filmnek nincs szigorú kerete vagy koncepciója, de úgy tűnik, mintha egy ikonikus rocksztár egy napját látnánk, vagy legalábbis betekintést nyernénk mindennapjaiba. Dalokat ír (a film a 2013-as "Push The Sky Away" album rögzítése közben készült), koncertezik, látogatóba megy Warren Ellis-hez, ahol angolnát esznek, majd hazatér, és a fiaival együtt pizzát esznek, közben pedig elmélkedik a zene, alkotás, vallás, az idő múlása és a brightoni időjárás jellegzetességei felett. És talán a legfontosabb, hogy Nick Cave még az időjárásról is képes érdekesen beszélni.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
