A komornyikok hivatásukból adódóan általában csak mellékszereplők a filmekben, bár néhány alkalommal mégis központi figyelmet kaptak a mozgókép történetében – elég, ha A napok romjaira, a Csengetett, Mylord?-ra vagy a klasszikus Hippolytra gondolunk. Nemrég Quentin Tarantino is emlékezetes karaktert adott egy fekete komornyiknak, akit Samuel L. Jackson alakított – ez a figura azonban köszönőviszonyban sincs Forest Whitaker komornyikjával.
A Monty Python egyik jelenetében Graham Chapman lakájfigurája váratlanul a közönség kedvencévé válik, és a darab végén ő kapja a legnagyobb tapsot, valamint az összes virágcsokrot. Ez természetesen abszurd túlzás, hiszen a komornyikok a filmekben és a színdarabokban jellemzően a háttérben maradnak, szinte láthatatlanná válnak – ahogy erre az itt tárgyalt filmben is többször utalnak. Mégis, az amerikai történelemben volt egy ember, akinek az élete egyenesen filmre kívánkozott: A komornyik Eugene Allen visszaemlékezésein alapul, aki 34 éven át szolgált a Fehér Házban, hét amerikai elnök mellett.
Lee Daniels néhány éve a Precious című filmmel szerzett hírnevet, és aki azt látta, nagyjából sejtheti, mire számíthat A komornyik esetében is. A rendező ezúttal is az érzelmek hatásos manipulálására törekszik, vizuális megoldásai néha már a giccs határát súrolják, de a színészi játék szerencsére sokat javít az összképen. Forest Whitaker ismét esélyes egy Oscar-jelölésre, bár a nagyobbik fiát alakító brit David Oyelowónak talán még inkább kijárna az elismerés. Oprah Winfrey pedig teljesen feledteti velünk, hogy a valóságban ki is ő.
A mellékszereplők terén viszont akad némi probléma: John Cusack még a krumpliorr ellenére sem igazán hasonlít Richard Nixonra, bár színészi játékával még mindig jobban idézi meg Tricky Dicket, mint Frank Langella a Frost/Nixonban. James Marsden túl fiatalos arcú JFK-nek, míg Alan Rickman mesterien hozza Ronald Reagan mozdulatait és beszédstílusát. A zenei pályáról is ismert Lenny Kravitz és Cuba Gooding Jr. duója is kellemes meglepetést okoz.
A komornyik egy olyan film, amely egy merészebb rendező kezében talán izgalmasabb lehetett volna. A legnagyobb probléma azonban az, hogy a 40 (!) producer neve mellett még némi aktuálpolitikai felhangot is megkapunk a stáblista előtt. Pedig az alapkoncepció – egy kisember története, aki kívülállóként, mégis testközelből élte át a modern amerikai történelmet – ennél ígéretesebbnek tűnt. Végül pedig kiderül, mekkora különbség lehet Forest (Whitaker) és Forrest (Gump) között.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
