Az év egyik legizgalmasabban várt alkotásaként került a figyelem középpontjába A Gyilkos Járat, hiszen David Leitch, a John Wick és a Deadpool 2 rendezője újra paródiába veszi a szuperügyes akciófilmek műfaját – ráadásul egy kiváló színészgárdával a háta mögött. A lenyűgöző előzetesek után felmerült bennem, hogy talán a film mögött nem áll olyan egyedi koncepció, mint amit a Ryan Reynolds-féle akcióvígjátékoknál megszokhattunk, és inkább egy leegyszerűsített történetre számíthatunk. Szerencsére tévedtem.
A Katica fedőnevű ügynök (Brad Pitt) egy vonatra száll, és felettesével való beszélgetés közben sikeresen teljesíti a küldetését: megszerzi a titokzatos aktatáskát. Miután elveszti a jegyét és beteljesíti a feladatát, a kalauz utasítására elhagyja a vonatot.
Azonban mielőtt távozhatna, egy ideges férfi ráront, és megszúrja. Innen kezdve egy szürreális játék veszi kezdetét, ahol különféle ügynökök különböző küldetéseket hajtanak végre, és az emberek egyre ritkábbak lesznek, ahogy közelednek a végállomáshoz.
Tehát nem egy hagyományos "Gyilkosság az Orient expresszen" típusú történettel állunk szemben, hanem inkább egy önironikus és humorral átitatott, szórakoztatóan koreografált John Wick filmet kapunk, ami egy vonaton játszódik.
Az egyik legzseniálisabb megoldás, amellyel a cselekedetek jelentőségét szándékosan hiteltelenítik, az, amikor egy fontos akciójelenet közben egy vizespalack gurul elő, majd flashback formájában megismerjük a plasztikhenger útját, és csak ezután értjük meg annak történeti jelentőségét. Ezek a őrült fordulatok a műfaj-reflexió parodisztikus jellegéből fakadnak, hiszen a film során az akciófilmek, gengszterfilmek és bosszúfilmek sablonjai sorra kerülnek felborításra, időnként pedig a western stílusú elemeket helyezik át keleti környezetbe – mindez persze a vasúti kocsikon belül.
A zárt környezetben játszódó akcióvígjáték az alapvetően szerethető karakterekre épít, például a főszereplő Katica, aki pisztollyal nem indul küldetésére, mivel békeszerető egyéniség, és problémáit inkább higgadt beszéddel oldja meg.
Az aktatáska is erőteljes szimbólum, de a másik két főszereplő, Mandarin (Aaron Taylor-Johnson) és Citrom (Bryan Tyree Henry) karakterei erős hasonlóságot mutatnak Vincent Vega és Jules Winnfield karaktereivel a Ponyvaregényből.
Az 85 millió dolláros költségvetés nemcsak a bonyolult forgatókönyvre, hanem a lenyűgöző akciójelenetek kidolgozására is elegendő volt. A fegyvertelen és fegyveres pisztolypárbajok, valamint a szamurájszablyák csörtéje és trancsírozása egyaránt hangulatos western környezetet teremtenek a vonaton belül. A feszültséget a főgonosz, Fehér Halál (Michael Shannon) démonizált karakterének jelenléte fokozza, amikor eljön a találkozás pillanata.
Bár a befejezés, a jelenetek és a dialógusok nem érik el a Tarantino-filmek energikusságát és mélységét, mégis közelítik azt. A Gyilkos Járat olyan minőségi szórakozást nyújt, amely minden pillanatában árad: semmi sem kell komolyan venni.
Ha kellemes akcióvígjátékra vágyunk, és nyitottak vagyunk a film könnyed hangulatára, akkor jó eséllyel elégedetten hagyjuk el a mozitermet. Egy olyan élmény ez, amikor a rendező bátorságát érezzük, hogy ne csak gyerekként kezelje a felnőtt közönséget, és hagyja, hogy a film koncepciója játékosan szórakoztassa a nézőket.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
