Az „Albert Brooks: Tranzitom a mindenhatóhoz” című filmről szóló kritikát Rob Reiner és Albert Brooks két gyerekkori barátsága köré szőtte. Reiner az elmúlt közel hat évtized eseményeiről faggatja Brooks-ot, aki egy Einstein nevű családban nőtt fel, és azon gondolkozik, hogyan befolyásolhatja ez a nevéről alkotott képét.
A baráti beszélgetés mellett olyan ismert humoristák, színészek és rendezők is megszólalnak, akik elismerik Brooks tehetségét. A kritikus felveti a kérdést, hogy miért kap ennyi elismerést, és kitér arra, hogy kevésbé ismertek azok a fellépések, ahol Brooks saját magát szórakoztatja, és ahol olyan helyzetekbe kerül, amelyekbe spontán módon reagál.
A szöveg kiemeli Brooks humora gyökereit, melyek Albert édesapjának, Harry Einsteinnek köszönhetőek, aki népszerű rádiós komikus volt. A kritika bemutatja, hogy a filmek mellett Brooks rövid szkeccsfilmekkel is kísérletezett, és hogyan használta ki a médiumok határait.
Az írás áttekinti Brooks rendezői karrierjét, kitérve filmjeire, mint például a „Ilyen az élet?!” és a „Tranzit a mindenhatóhoz”. Utóbbi esetében hangsúlyozza, hogy a film valójában nem istent és mennyországot ábrázol, hanem egyfajta purgatóriumot, ahol a főszereplő ráébred gyávaságára és megalkuvására.
A kritikus értékeli Brooks munkásságának csúcspontjait, beleértve a „A múzsa csókja” című szatírát, valamint a „Anya” című filmet, amely az édesanyjának tiszteleg. Az írás rámutat Brooks sokoldalúságára, hiszen színészként is sikeres maradt, még aktív a szakmában, és utolsó éveiben is elismerik a művészetét és személyiségét.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
