M. Night Shyamalan legfrissebb alkotásával, ami mentes mindenféle csavartól és katarzistól, továbbra is a karrierjének mély bugyraiban található. Azonban egy új lehetőség tárul fel Dave Bautista előtt, akit eddig nem tartottunk színésznek.
Van egy mondás, amely szerint, ha egy film csak a pénz miatt készül, az garantáltan rossz lesz. Ha viszont az alkotókat nem a profit hajtja, hanem az alkotási vágy, akkor más a helyzet. M. Night Shyamalan tapasztalatai alapján ebben az esetben az a kérdés, hogy sikerül-e átadni valami fontosat a nézőknek.
Shyamalan a Hatodik érzékkel került a figyelem középpontjába, de későbbi munkái egyre gyengébbek lettek. A kérdés már nem az volt, hogy talál-e visszautat, hanem az, hogy van-e még olyan stúdió, amely hajlandó vele együttműködni.
A producerek védelmében elmondható, hogy egy ideig úgy tűnt, Shyamalanba vetett bizalmukat kifizette, de néhány sikertelen próbálkozás után ismét eljátszotta a közönség bizalmát.
Aztán, amikor egyenesen a saját mesterművére köpött (A sebezhetetlen), már mindegy volt, hogy mit csinál. A nézők prekoncepciókat alakíthatnak ki a következő munkáival kapcsolatban, és ezért nyugodtan ülhetnek le a Kopogás a kunyhóban elé.
Az ismert Shyamalan-i elemek itt is jelen vannak. A forgatókönyv már az első percekben felvázolja a lényeget, és bár a rendező egy ideig jól játszik a feszültséggel, a végeredmény mégis lapos.
Egy meleg házaspár nyugodt pihenését egy négyfős társaság zavarja meg, akiknek látszólag pszichopata szándékaik vannak. Az apokaliptikus vízió miatt a család kulcsszerepet kap a történetben, és a film során fokozatosan felmerül a kérdés, vajon mi igaz a társaság állításaiból.
A film félkemény tempóban halad, néhol Hitchcock stílusában, de a borzalmas befejezés végül elront mindent. Shyamalan csavara hiányzik, és a film logikailag is gyenge.
Ennek ellenére a narratíva háromnegyed részében van némi feszültség és hangulat, és Shyamalan jól érzi magát a minimalista környezetben.
Dave Bautista viszont friss levegőt hoz a filmbe. Bár nem színész szuperlatívuszokban beszélhetünk róla, alakítása meggyőző. Shyamalan talán nem tud jó filmet készíteni, de legalább nem rombolja le az életművét, és néhány emlékezetes pillanattal is szolgál.
Összességében Shyamalan filmje további mélyrepülése, de Bautista jelenléte frissítő és reménykeltő a jövőre nézve.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
