Filmrajongó

Ma este az HBO bemutatja a Borgiák első évadjának utolsó epizódját. A piszkos ruhás franciák megjelentek Róma közelében, a bíborosok pedig húzták a füleiket és menekültek, csak a pápaság Don Corleonéja maradt a Szent Péter Bazilikában.

Amikor először belekezdtem a Borgiák sorozatba, kissé meglepődtem, hogy a sorozat tele van hercegnőkkel, gyönyörű hölgyekkel, lovasokkal, bíborosokkal és pápákkal. Mintha Hank Moody, a Kaliforniából jött volna vissza az időben egy időgéppel, és benne ragadt volna a 15. századig.

A Borgiák sorozat tényleg lenyűgöző, még akkor is, ha a történelemhez nem ragaszkodik szigorúan. Ezért is népszerűbb a televízió az iskoláknál. A kosztümös filmek egy olyan oldalát mutatja be, amely modern, és izgalmas marad epizódról epizódra. Habár a monológok sem állnak távol tőle, általában olyan helyzetekben szerepelnek, amikor a karakternek is világos, hogy most egy szerepet játszik, például PR-tevékenységet folytat, amikor sereget toboroz a pápai államnak.

Ez lehetőséget ad a színésznek (újra és újra elgondolkodtam, milyen lenne Al Pacino ezzel a szereppel), hogy kiemelkedő színpadi teljesítményt nyújtson, és a színészkedés magában a színészkedésben kiváló filmi helyzetet teremt.

Azonban a Borgiák nem csak szex és monológok. Ez egy olyan történelmi családról szól, akik vesztegetéssel és zsarolással érték el hatalmukat, és gyilkosságokkal és kínzókamrákkal tartották azt fenn. A sorozat alkotói gondoskodtak a díszletekről és a jelmezekről is.

Nem azt mondom, hogy minden hű a korhoz, mert ki tudja, hogyan néztek ki a parasztasszonyok hatszáz évvel ezelőtt, de például nincs rajta Kossuth-címeres zászló a várfalon, az biztos. Magától értetődő, hogy lesz egy második évad, tehát mindenkinek, aki esetleg még nem látta a Borgiákat, érdemes pótolnia. Szeptemberben felteszünk néhány kérdést.