Filmrajongó

Olyan, mintha Baran bo Odar filmjének sötét világában találnánk magunkat, amit Dürrenmatt ihletett. Ez egy valóságos bűnügy, egy gyilkos és egy áldozat szereplőjével, és a végén mindent kiderül, de a nézőnek csak kevés ideje marad a katarzis élvezetére, mielőtt elönti a keserű melankólia. Mert nincs megszabadulás, és az emberek, ha lehet, még csalódottabban hagyják el a mozit, azzal az ijesztő kérdéssel a fejükben, hogy mi rejlik az elsötétített ablakok mögött a sokemeletes toronyházakban, vagy mi történik azoknak a zárt ajtóknak a sötét szobákban, vagy milyen rémségek élnek a szépen gondozott kertekkel körülvett kis társasházi lakások precízen berendezett nappalijában? A film végén a kamera közelről mutatja be a zárt ajtót, a merev kilincset, majd megáll. Nem elmélkedik, csak bemutatja. Egész végig így tesz. Sok nagytotál, talán néhány közeli felvétel, de közel sincs egyik szereplő sem. A rendező ügyesen kutatja a pszichológiát, mert semmit sem próbál a nézőre erőltetni, nincs előítélet, és nincs ítélkezés: egyszerűen azt mondja, húzzuk le a tanulságokat.

A film emberi sorsokat, vagy inkább emberi reakciókat mutat be, és ha nem lenne a feszültséget folyamatosan fenntartó cselekmény és egy kifinomult története, akár dokumentumfilm is lehetne, mert rendkívül egyszerűen meséli el például, hogy hogyan lehet megélni azt a tudatot, hogy egy őrült megerőszakolta és megölte a lányunkat 23 évvel ezelőtt, de sosem tudjuk meg, ki volt és miért tette. Hogyan lehet túlélni a gyászt, és elhatározni, hogy egy szeretett személy elvesztése után magunk is megszűnik létezni, és hogy nem lépünk túl szándékosan a tragédián. Az ilyen sorsdarabok a néző számára szívszorítóak, függetlenül attól, hogy pozitív vagy negatív karakterekről van szó. A szereplők zártak, saját lelki konfliktusaik miatt sajnálatra méltóak, olykor anélkül, hogy számítana, hogy pozitív vagy negatív szereplőkről van szó. És ott van a gyilkos is, aki nem büntet, nem szenved, és nem érez mások szenvedését, ami miatt elszigetelt és magányos, de pont emiatt veszélyes is. A Néma csönd egy gyönyörűen megörökített, remek pszichológiai krimi, tele mély gondolatokkal és kiváló színészi alakításokkal, és egy olyan erős hangulattal, ami még napokkal a vetítés után is hatással van a nézőre.