"A szenvedély királya" című film bemutatja Paul Raymond életét. Paul Raymond eredetileg Geoffrey Anthony Quinn néven született, de 22 évesen nevet váltott és gondolatolvasással kezdett foglalkozni. Korán rájött, hogy a nők szép ruháitól izgatódnak, míg a férfiakat az ilyen ruhák hiánya vonzza. 1958-ban megnyitotta az Egyesült Királyság első sztriptízbárját, amit továbbiak követtek, majd 1971-ben megvette a "Men Only" férfimagazint. Bár a hatóságok igyekeztek az erkölcsi aggodalmakat kivédeni, Raymond vagyonát folyamatosan növelte. Szerette a luxust, a drága holmikat, és nemcsak nőkbe, hanem ingatlanokba is fektette pénzét. Életében a "Soho királya" címet is kiérdemelte. Halálakor 2008-ban 650 millió fontos vagyonnal rendelkezett, amit örökösei örököltek. Unokái, India Rose és Fawn James, a Soho Estaten keresztül sok ingatlan fölött rendelkeztek, és a Paul Raymond Publishing kiadja Nagy-Britannia legnépszerűbb férfimagazinjait. India Rose mindössze 21 évesen a legfiatalabb a 1000 leggazdagabb brit között. Vagyonuk pedig még a királynő magánvagyona fölé emelkedik.
A "A szenvedély királya" című film egy szomorú esemény, a 1992-es drogtúladagolás miatt elhunyt lánya, Debbie temetésével kezdi. A temetés után visszaemlékezések és archív felvételek jelennek meg. Raymond kerülte a médiafigyelmet, de érdeklődést keltett a jóléte és életstílusa. Az éjszakai élet, a pénz, a csinos lányok, az alkohol és a drog hatása nyomot hagyott az életén. A film a külső szemlélőpontot tartja meg, nem enged betekintést Raymond gondolataiba és érzelmeibe. Steve Coogan hiteles alakítást nyújt, de nem enged beközelíteni hozzá, hogy megkedveljük vagy megutáljuk. Nem érthetjük meg vagy irigyelhetjük a vagyonát, sikereit, ugyanúgy, mint nem érezhetjük sajnálatát a sorscsapások és tragédiák miatt. A film olyan, mintha egy stáb évtizedeken át követte volna Raymondot, és ebből egy "Paul Raymond legjobb pillanatai" összeállítás készült volna anélkül, hogy valódi interakciók történtek volna. A forgatókönyvíró Matt Greenhalgh korábbi munkái jobban bemutatták John Lennon és Ian Curtis karaktereit, ezért Winterbottom és Coogan negyedik közös projektje nem éri el ugyanazt a színvonalat. A film mégis érdemes a zene, a jelmezek, a díszletek és a főszereplő alakítása miatt. A nők pedig gyönyörűek a saját bőrükben, pucéran.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
