Peter Farrelly eddig a kissé felszínes vígjátékairól volt ismert, mint például a Dumb és Dumber vagy a Keresd a nőt!. Most azonban úgy döntött, hogy más irányba lép, és a napjainkban fontos társadalmi kérdéseket, mint a tolerancia és a rasszizmus problémáját tárgyalja (például a Fekete Párduc vagy a Csuklyások - BlacKkKlansman). Bár Hollywoodban már sokszor előkerült ez a téma, így voltak kétségeim a Zöld könyv kapcsán, de szerencsére tévedtem.
A történet a 60-as évek elejére, New Yorkba visz, ahol Tony (Viggo Mortensen) egy klub kidobója. A helyet ideiglenesen bezárják, és Tony új munkát keres, hogy eltartsa családját. Felajánlják neki, hogy legyen sofőrje egy Don Shirley nevű afroamerikai zongoraművésznek (Mahershala Ali), aki turnézik.
A korszak adta társadalmi környezetben a tolerancia még nem volt elterjedt, de a film nemcsak ezt a helyzetet mutatja be, hanem még tovább színesíti az alapfelállást. Tony tipikus olasz-amerikai, erősen temperamentumos és helyenként rasszista, miközben a turné helyszínei a déli államokba vezetnek, ahol az emberek még konzervatívabbak. A film üzenete már az elején világossá válik: a nehezen megkedvelt, szűk látókörű fehér férfi végül barátjává válik az afroamerikai munkaadójának. Az alapkoncepciót Farrelly azonban sokkal mélyebbre viszi, nemcsak egy szokásos tanmesét tálalva. Az első harmadban megismerjük Tony-t és családját, majd következik a munka lehetősége, és a hosszú utazás során két teljesen különböző ember összezárva találkozik egymással. Itt jön a Zöld könyv egyik legerősebb húzása: a karakterek. Míg a sofőrt már ismerjük, a munkaadót, Don-t most ismerhetjük meg. Ő kifinomult, intelligens, és bár sznob, mindenekelőtt a méltósága a legfontosabb számára, miközben rendkívül tehetséges is. Kettejük kapcsolatában borítékolhatóak a konfliktusok, és az út során rengeteget tanulnak egymástól. A film másik erénye, hogy a szereplők karaktereit tovább árnyalja.
A történetben a fehér férfi a nem túlságosan okos, hirtelen haragú munkásosztálybeli, míg afroamerikai társa egy tehetős, igazi úriember. Ez a szerepcsere olyan párbeszédeket és konfliktusokat eredményez, amelyek valódi mélységet adnak a karaktereknek és a film üzenetének. Régóta vártam olyan alkotásra, amely nemcsak arról szól, hogy mennyire nehéz a feketék élete, hanem ennél sokkal mélyebben kutatja a társadalmi kérdéseket. Zseniálisan ábrázolja ezt az a jelenet, amikor Tony azt állítja, hogy többet tud a fekete kultúráról, mint Don. Ebből az interakcióból születik a Zöld könyv egyik legőszintébb és legvalósághűbb pillanata. Ez az, amit a modern társadalomnak kellene követnie, nem pedig a vak tolerancia vagy gyűlölet hangoztatását. Farrelly alkotása így válik különösen erőssé. A színészeket sem hagyhatjuk figyelmen kívül: Viggo Mortensen és Mahershala Ali mindketten lenyűgözőek. Mortensen olasz akcentusával és Ali zseniális gesztusaival uralják a vásznat, és mindkettejük Oscar-jelölése teljesen megérdemelt. Ali valószínűleg megnyeri, de Mortensennek is jogosan járhatna az aranyszobor.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
