A Samba rendezői, Olivier Nakache és Eric Toledano, szereplői Omar Sy, Charlotte Gainsbourg és Tahar Rahim, egy 2014-ben készült francia romantikus vígjátékot alkottak, ami 120 perc hosszú és 12 éven felülieknek ajánlott.
A filmkészítés és a főzés egyaránt rejteget egy olyan különleges, varázslatos tényezőt, amit nehéz megmagyarázni, és ami lehetővé teszi, hogy egy alkotás kiemelkedjen vagy épp ellenkezőleg, elmaradjon az elődjeitől, még akkor is, ha hasonló alapanyagokból dolgozik. A Samba esetében ez talán a legfontosabb kérdés volt, hogy Oliver Nakache és Eric Toledano képesek-e megismételni Az Életrevalók című előző filmjük sikerét. Tudnak-e olyan módon beszélni egy drámai témáról, például az illegális bevándorlók mindennapjairól és problémáiról, akik jobb megélhetés reményében élnek Franciaországban, hogy a közönség ne depressziót és kilátástalanságot kapjon, hanem inkább egy adag életörömöt és nevetést. Bár nem sikerült teljes mértékben elérniük ezt a célt, az eredmény még mindig kellemes pillanatokat kínál mindenkinek, aki jegyet vált a filmre.
A főszereplő Samba Cissé (Omar Sy) egy párizsi hotelben dolgozik mosogatóként, és igyekszik megtakarított pénzével segíteni a családját otthon. Egy furcsa véletlen és a francia bürokrácia bonyolultsága miatt váratlanul kiutasítják az országból. Ez azonban nem jelenti azt, hogy könnyen hazatérhetne; helyette egy évet kell eltöltenie illegális bevándorlók társaságában Párizsban. Alice (Charlotte Gainsbourg), a bevándorlási hivatal alkalmazottja, aki a munkáját gyakorlatilag terápiaként végzi, fokozatosan vonzódik Samba iránt, és próbál segíteni neki, miközben Samba személyisége is hatással van az életére.
Kezdjük a pozitívumokkal. Attól tartottam, hogy Omar Sy ugyanazt a vidám, mindig mosolygó és nagy szájú karaktert hozza, mint Az Életrevalókban, de szerencsére ez nem igaz. Samba karaktere, habár idegenként mozog Párizsban, sokkal nyugodtabb és kiegyensúlyozottabb. A két főszereplő remekül működik együtt Gainsbourg karakterével, bár a szimpátia kissé hirtelen jön létre, és lehetett volna mélyebb is. A film igazi csillaga azonban Tahar Rahim, akinek a legviccesebb jeleneteket írták. Az ő karaktere könnyen elvarázsolja a nézőket.
Sajnos a film valahogy mégsem működik olyan jól, és ennek fő oka a forgatókönyvben keresendő. A játékidő alatt azt éreztem, mintha a történet kerete és a főszereplők kiválasztása után már nem fordítottak volna kellő időt és energiát a kidolgozásra. A rendezők nem tudtak elköteleződni teljesen egy könnyed romantikus komédia mellett, és folyamatosan drámai elemeket próbáltak belecsempészni a történetbe. Ez néha teljesen eltérítette a film útját, és a hiányos bevezetés miatt erőltetett és hihetetlen eseményeket eredményezett. Így vált közömbössé Samba családjának sorsa és Alice depressziója. Az is jellemző, hogy a film legsikeresebb társadalomkritikai jelenete már a kezdetén van. A befejezés pedig nehézkes és nehezen érthető.
Szerencsére találunk néhány jól megírt és szórakoztató jelenetet is a filmben. Azok a jelenetek, amik Alice bevándorlási hivatali napjaival foglalkoznak, kifejezetten jók, és ugyanez igaz Tahir Rahim és Omar Sy közös jeleneteire is. A kevesebb néha több elv itt is érvényes, így a film inkább könnyed romantikus vígjáték, amit a végefőcím után már könnyen elfelejtünk.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
