Filmrajongó

A Soha nem is voltál itt (You Were Never Really Here) című filmet Lynne Ramsay rendezte, főszerepben Joaquin Phoenix és Ekaterina Samsonov. Ez egy angol-francia-amerikai dráma, ami 90 percig tart, és 2017-ben készült. (16 éven felülieknek ajánlott)

Joaquin Phoenix karaktere sűrű szakállal és a hátán szinte teljesen betakarva indul munkába. Egyetlen eszköze egy kalapács, de nem valamilyen kézműves munkára használja, hanem arra, hogy embereknek tanítson jó modort.

Ha senki sem igényli már sem a katonaságot, sem a hárombetűs szolgálatokat, akkor vagy biztonsági őr lesz valamelyik bevásárlóközpontban, vagy folytatja azt, amiben a legjobb: embereket keres fel és végez velük. Néhányan megfizetik érte, másokat saját kezdeményezésből. Joe (Joaquin Phoenix) pénzért vállal különböző feladatokat, de általában a kifizetés egy ember halálához kötődik. Amikor közelegnek a választások, egy szenátor felkéri, hogy találja meg és szabadítsa ki lányát, Ninát (Ekaterina Samsonov), aki emberrablók fogságába került. Először úgy tűnik, Joe sikerrel teljesíti a küldetést, de hamarosan rácsúsznak egy csapdára. Ettől a ponttól kezdve csak egy dolog vezérli őt: megtorolni mindazoknak, akik árulást követtek el vele szemben.

Bár az erőszak nem mindig láthatóan jelen van (de amikor igen, akkor rendkívül brutális), van, hogy Joe egyszerűen belép valahová, és utána csak a verekedés zaját halljuk, valamint azt, ahogy az emberek életlenül zuhannak a földre. A biztonsági kamerák felvételein sem látjuk a vér színét, de mégis érezzük, hogy mi történik. Joaquin Phoenix szakállas, izmos, szomorú szemű karaktere és a kalapács tökéletesek ahhoz, hogy megremegjünk a sötét mozi teremben. Jonny Greenwood, a Radiohead gitárosa, zenei szilánkokat szolgáltat, amik a legnagyobb dinamikával és pulzálással jelennek meg, amikor Joe elindul ölni. A filmzene tökéletesen illeszkedik a poszttraumás stressz szindrómával küzdő Joe elméjéhez, aki hallucinációkkal, rémálmokkal és feladatokkal küzd.

A történet sok más filmre emlékeztet, amelyeknek a főszereplője hasonló múlttal rendelkezik, de Joe valahogy mégis más, egyedülálló. A kivétel Nina (akit Ekaterina Samsonov alakít, és aki ebben a filmje kapta az első komoly szerepét, de kiválóan reagál a megmentőjének közönyére), akit Joe valahol megkedvel. Jonathan Ames könyvének filmes adaptációja egyszerűbben követi a cselekményt, mint az eredeti szöveg, de még mindig nagyon hatásos. Joe sosem volt itt, a valóságban máshol van, de valahogy mégis jelen van, gondolkodik, érez, és vele kell számolnunk.

Bár a film visszafogott stílusú, a vizuális és zenei elemeknek, valamint a színészi alakításnak köszönhetően sokkal inkább művészinek érezzük, mint sok más művészfilm esetében. Idővel már nem is figyelünk annyira a karakterek nevére, nem tudjuk, ki ki, de lényegében mindegy is, mert az egyetlen fontos dolog az, hogy a gonosz megtörjön. A cselekmény nincs olyan részletesen kidolgozva, mint a hasonló filmekben, de valahogy mégis magával ragad, és az ember nem tud ellenállni. Egy dolog biztos: ha Joaquin Phoenix valaha bejelenti, hogy visszavonul a színészi pályáról, akkor ez egy szomorúbb és szegényebb világ lesz.