Tarantino kilencedik műve leginkább egy tiszteletadás azoknak a korszaknak, műfajoknak és filmeseknek, akik inspirálták őt a pályája során. Ebben a filmjében nem azokból a művekből és stílusokból merített, amelyek rá voltak hatással, hanem inkább nekik emléket állított. Ennek eredményeképp sokan úgy érezhetik, hogy ez a film nem egy tipikus "Tarantino-film", bár valójában mélyen benne van a rendező egyedi stílusa, csak éppen egy érettebb és nosztalgikusabb formában.
A majdnem három órás nosztalgikus utazás célja, hogy elragadja és visszarepítse a nézőket a 60-as évek Los Angeles-ébe. A film minden részlete rendkívül gondosan kidolgozott, és Tarantino hagy időt arra, hogy elmerüljünk a korszak atmoszférájában. A filmben gyakran találkozhatunk autóversenyekkel, feleslegesnek tűnő pillanatokkal, és a korszak jellegzetes stílusjegyeivel.
A történet középpontjában Rick Dalton sztárszínész (DiCaprio) áll, akinek karrierje hanyatlóban van, és már nem kap főszerepeket a filmekben. Főként spagettifilmek westernjeibe vagy televíziós sorozataiba hívják be epizódszerepekkel. Kaszkadőre, Cliff Booth, Rick mellett marad, de az ő színészi munkái is egyre ritkábbak. A történetben megjelenik Roman Polanski, a népszerű rendező, és felesége, Sharon Tate, akik szomszédokként érkeznek meg a luxusnegyedbe. A cselekmény 1969 augusztusáig tart, de nem követi a szokványos narratívát.
Azoknak, akik Manson eredettörténetet várnak vagy érdeklődnek a szörnyű mészárlás részletei iránt, csalódást okozhat a film, mivel Sharon Tate karaktere (Margot Robbie) nem kap kiemelt szerepet, és a Tate-ügy sem fókuszpont. Tarantino nem ragaszkodik a történelmi hűséghez, hiszen Polanski és Tate valós személyek voltak, míg Dalton és Booth karakterei fiktívak, Burt Reynoldsból és Hal Needhamből inspirálódtak. A film számos fikciós elemet tartalmaz, amelyeket ügyesen vegyít a valósággal, és a meglepetések ereje itt rejlik.
A film látványvilága és zenei válogatása kiemelkedő, és a megszokott "tarantinos" dialógusokra itt nem helyez különösebb hangsúlyt. A karakterek között az igazság bajnoka szerepét Al Pacino játssza, és ő is hűen idézi meg a rendező stílusát.
A film nosztalgikus hangulata lenyűgöző, és a legváratlanabb pillanatokban ragad magával. Bár Tarantino stílusa változatlanul izgalmas, láthatóan az idő is őt porolja, és érdekes látni, ahogy egy ilyen filmmel tiszteleg a múlt iránt.
Forrás: filmrajongo.com
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
