A hidegháború után a világ még mindig keleti és nyugati félre oszlik, egy elhagyatott ködbe burkolózó szurdok két oldalán ahol őrtornyok állnak bennük magányos megkeseredett őrszemekkel.
Küldetésük, hogy megakadályozzák a mélyben rejlő gonosz kitörését.
Levi (Miles Teller) és Drasa (Anya Taylor-Joy) azonban nem követik az elődök példáját, és törvényeket áthágva kommunikálni kezdenek.
A vonzalom azonnal érződik, még akkor is ha csak egy távoli sűrű füstöt szaggatnak meg üvöltések.
A film nagy része a két szereplő közötti románcot meséli el ami a szokatlan helyszínek és a titokzatos veszélyek miatt egyedi és eredeti.
A kémia lassan de biztosan kialakul, bár kezdetben alig van jelen és még akkor is inkább csak apró távoli pillanatokban.
Ahogy a történet halad előre a kapcsolatuk és a film ritmusát váltó szörnyekkel teli akció egyre inkább háttérbe szorulnak és a film végén már túl sok a kiszámíthatóság.
A szurdok képi világa vegyes érzéseket kelt.
A díszletek szürreálisan szépek egyes pillanatai az Expedíció vagy a Noé hangulatát idézik de a digitális vizuálok néha zavaróak.
A film úgy tűnik, hogy próbál túl sokféle elemet összegyűjteni, és bár az arany középút sokszor működik itt inkább azt jelenti, hogy nem volt egyértelmű irányvonal.
Ha a vígjáték irányába tolták volna talán sikeresebb lehetett volna mint a Ház az erdő mélyén.
Bár nem rossz és néhány pillanata ígéretes a film végül megúszós megvalósítással érkezik és kár érte különösen a színészek miatt.
