Filmrajongó

Célom volt elrejtőzni (Volevo nascondermi) című filmet rendezte Giorgio Diritti, melynek főszereplői Elio Germano, Petro Traldi, Orietta Notari. Ez egy olasz életrajzi dráma, ami 120 perc hosszú és 2020-ban készült. A film 16 éven aluliaknak nem ajánlott.

A XX. század egyik legkiemelkedőbb naív művészének életét bemutató "Célom volt elrejtőzni" című filmet Berlinben Arany Medvére jelölték, és a főszerepet alakító Elio Germano megkapta az Ezüst Medvét. Ez a közelmúlt egyik legsikeresebb olasz alkotása, és elismerésekkel hosszabbította meg a díjszezont, beleértve a Golden Globe Italy, a David di Donatello és az Európai Filmdíj elismeréseit is.

Képzeljük el, milyen lehetett az az ifjú fiú, akit mind a kortársai, mind a felnőttek egyaránt kínoztak és gúnyoltak, és akiről azt mondták, hogy ő csupán egy hiba, akit sosem kellett volna megszületnie. A válasz erre az Antonio Ligabue/Anton Laccaube, aki autisztikus jegyeket mutatott és állandó démonokkal küzdött az elméjében. Mégis ő vált a XX. század egyik meghatározó naív művészévé, akinek életében végül elismerték és méltatták.

Svájcban született, de onnan Olaszországba toloncolták, és kérdéses volt, hogyan szolgálhatná egy olyan ember a fasizálódó ország felemelkedését, aki számos tekintetben eltért a normálistól. Ligabue szenvedélyesen és ösztönösen rajzolt és alkotott, és csak a szerencse révén fedezte fel a művészetét, ami megbecsült társává tette a társadalomban. A sikere késve érkezett, és a múlt megaláztatásai és érzése, hogy felesleges és haszontalan, sohasem hagyták el.

Ő egy olyan ember, aki otthon találja magát az elmegyógyintézetekben és szegényházakban, és nem tartja vissza magát. Az ösztönei által vezérelve cselekszik, ami a művészetében is megjelenik, és egyedülállóvá teszi azt.

A hosszú időszakos elszigeteltség és a szeretet hiánya miatt Ligabue a festményeiből származó pénzt drága tárgyakra és barátokra költi, olyan, mint egy kisgyerek egy édességboltban. A motorozás a szenvedélye, ahol megtalálja a szabadságot, és tucatnyi motorral is megveszi őket. Az emberek egyfelől vonzódnak hozzá, de gyakran hiányzik az őszinteség. Váltakozva élvezi a sikert és a gazdagságot, majd visszavonul a természetbe, az állatok közé, ahol mindig otthon érezte magát.

Külső megjelenése és furcsa viselkedése miatt nehezen talált kapcsolatot a nőkkel, noha elismert és gazdag művész volt. Egyetlen vágya az volt, hogy találjon valakit, aki mellette lehet, aki elfogadja őt. Az udvarlás nem volt a védjegye, és zavarba hozta az intimitás, a testiség és a másik nem közeledése, hiszen sosem érezte a szeretetüket, és nem viselte jól, ha valaki hozzáért.

Giorgio Diritti filmje olyan, mintha maga Ligaube mesélné el, hogyan vált művésszé. Az elszabadult elme időnként ugrál, hogy megmutassa nekünk a festmények mögött megbúvó küzdelmet és mentális összeomlást. A film a művészetet meghatározó elemekre koncentrál, és mellőzi a kevésbé fontos életeseményeket. Az alkotó folyamatos szenvedésként és gyötrelmeként mutatja be. Hasonlóképpen a "Van Gogh az örökkévalóság kapujában" című filmhez, ahol Willem Dafoe színészi játéka segített a nézőknek megérteni és befogadni a művész és a mű közötti kapcsolatot.