Bár nem büszkélkedhet hatalmas múlttal, az utóbbi évtizedben egyre elterjedtebbé vált a vacsoraparti-horror, ami a meghívástól kezdve feszült beszélgetéseket sző, majd vérrel átitatott kínos pillanatokat teremt. Ezen műfaj népszerű alkotói közé tartozik többek között a Tűnj el!, A meghívás és Christian Tafdrup is. A dán rendező művével kapcsolatban felmerülhet néhány kérdés: elég erőteljesek-e a hosszú ideig rejtőzködő feszültséget okozó valós indítékok? Biztosan beszélhetünk horrorfilmről?
Egy olaszországi vakáció során egy dán és egy holland házaspár ismerkedik meg, és a gyorsan kialakuló megértésnek köszönhetően a dánokat Hollandiába hívják rövid látogatásra. Bjorn (Morten Burian) és Louise (Sidsel Siem Koch) végül úgy döntenek, hogy csatlakoznak a hollandokhoz, és így hároman utaznak délre a kislányukkal. Az érkezés után kényelmesen érzik magukat a holland házaspár otthonában, lányuk pedig barátkozni kezd a helyi kisfiúval. Az egyetlen kényelmetlenség forrása kezdetben csak a kulturális különbségek.
A film ezeknek a szekvenciáknak köszönhetően hosszú ideig működik, és egy erős pszichothrillernek tűnik, majd néhány horrorjelenet váltja fel. Az általános érzet azonban minden szempontból bizonytalanság, mivel az éppen látott jelenetek sem a jelenlegi helyzetben, sem a jövőben nem nyújtanak biztonságot. Ez a fojtogató érzés csak korlátozott ideig tartható fenn, de szerencsére Christian Tafdrup időben véget vet ennek, mielőtt a néző elfáradna.
A kisebbségbe szoruló horrorjelenetek ellenére is az alkotás művészhorror kategóriába sorolható, és a műfaji sablonoktól eltérően egy brutális, szívfacsaró filmdrámává nő ki magát. A családi környezet csupán a történet szempontjából fontos, a kulcsfontosságú szimbólum pedig a két házaspár közötti viszonyban rejlik: az érzelmek kifejezése, a konformizmus és az életösztön paradox viszonya mentén alakul ki a jellegzetes végkifejlet, amely egy általános emberi viszonyulás bemutatására hivatott, és függetlenül a történelmi kortól mindig jelen van a társadalomban. Sajnos a spoilermentesség érdekében nem lehet többet elárulni, de egyértelmű, hogy a pszichothriller és horror rajongói nem fognak csalódni, és azok sem, akik egy művészfilmet szeretnének látni.
Christian Tafdrup többször is nyúl a klisékhez, de csak részben képes azokat a történetbe illeszteni, így nagy részben egyszerűségük miatt kibillenek a feszült környezetből. A forgatókönyv erősen támaszkodik az egyszerű sablonokra, mivel csak így tudnak nagy hatást gyakorolni a fordulatok, de ennek következtében következetlenségek és erőltetett jelenetek is előfordulhatnak. Szerencsére mindezt ellensúlyozza a két főszereplő lenyűgöző alakítása: rendkívüli módon képesek kifejezni a fájdalmat, és tekintetükkel átadni a kilátástalanságot.
A 2022-es horror mezőnyében Christian Tafdrup filmje kétségtelenül az erősebb alkotások közé tartozik, még ha a klasszikus értelemben vett horrorral nem is teljesen azonosítható. Érdemes elviselni a hosszan tartó feszültséget annak érdekében, hogy kibontakozzon a mindent értelmet adó, egyetemes emberi személyiség köré szőtt, lélekőrlő dráma. Bár nem mondható, hogy az év kiemelkedő alkotása lenne, mindenképpen emlékezetes film a Látogatás, amely egy belső utazást kínál, és drámájával nem hagyja szó nélkül a nézőt a moziteremből kilépve.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
