Ne a haláltól, hanem a nevetéstől borul a föld Franciaország kedvenc színészeinek játékában, mely egy vidám történettel űzi el a depressziót.
Egy étteremjelenet mindig hatásos kezdet egy filmnek: izgalmas, dinamikus és színes, azonnal megteremti az alaphangulatot. Pierre Salvadori filmjében sem marad el ez a hatás: az élénk étterem főpincére, Antoine (Daniel Auteuil) egy kimerítő nap után, jókora késéssel siet a barátnőjéhez, miközben magára kapja a kabátját, átszökik a bezárt park kerítésén, átrohan a parkon, majd hirtelen egy részeg férfival (José Garcia), aki a nyakán egy hurokkal egy ládán áll, találkozik és ki is rugja maga alól. Antoine természetesen megakadályozza az öngyilkossági kísérletet. Azonban ettől a pillanattól kezdve az élete teljesen megváltozik. Mégsem hagyhatja figyelmen kívül a szerencsétlent, aki részeg és zavarodott, így hazaviszi őt magához. A történet ritmusa eddig drámai lehetne, de az öngyilkos depressziója után váratlanul felgyorsulnak az események, és komikus fordulatok veszik kezdetüket. Az eltérő személyiségű Antoine és a kétbalkezes, szorongó Louis számtalan kalandba keveredik. Antoine nem sajnál pénzt és energiát arra, hogy szállást biztosítson, és még borpincéri állást is ad a teljesen képzetlen Louis-nak. Ekkor megjelenik Blanche (Sandrine Kimberlain), a törékeny virágáruslány, és lassanként kibontakozik a szerelmi szál is, amely egy másik étteremben egy még különlegesebb fordulattal zárul.
A film ereje nem a szokványos történetben rejlik, hanem a helyzetkomikumban és a kiváló színészi játékban. Sandrine Kimberlain és Marilyne Canto, aki Antoin barátnőjét alakítja, életszerűvé teszik még a papíron lapuló párbeszédeket is. José Garcia elbűvölően ábrázolja a szerencsétlen Louis karakterét, miközben Daniel Auteuil hitelesen és szeretnivalóan jeleníti meg a hajszolt, végletekig segítőkész pincért. A szeme még a legviccesebb jelenetekben is szomorú, de sokszínű mimikája és mulatságos gesztusai harsány nevetésre sarkallják a nézőt, aki csak azt nem érti, miért segít Antoine egyáltalán a teljesen reményvesztett Louis-nak. Ő láthatóan inkább pszichológusi segítséget igényelne, mint egy felelősségteljes munkát - bár igaz, hogy Louis klinikai tartózkodását Antoine zsebe bánja.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
