Ez a film nem a politikáról szól – hanem rólunk.
Egy családról, egy anyáról, a szeretetről, ami akkor is tart, ha a világ szétesik körülöttünk.
Brazília legsötétebb diktatúrája adja a hátteret, de a fókusz a hiányon van.
Egy apa eltűnik, és mi ott maradunk Eunice-szel – az édesanyával, aki nem roppan meg, aki csendesen hőssé válik.
A rendező, Walter Salles, saját emlékeiből merít – ez adja a film finom, személyes nézőpontját.
A hangulat eleinte szinte idilli, de a változás lassan, szinte észrevétlenül érkezik, és mélyen szíven üt.
Fernanda Torres visszafogott, mégis lehengerlő játéka Golden Globe-ot ért.
A film képei gyönyörűek, és amikor lassan eltűnik belőlük az élet, érezzük, hogy mi is veszítettünk valamit.
Ez a mozi nem hangos, de sokáig velünk marad.
Mert nem csak a múltat mutatja meg, hanem azt is, milyen erő lakik azokban, akik túlélnek.
