Filmrajongó

A Csemegkedvelők című dokumentumfilm (Foodies), amit Thomas Jackson, Charlotte Landelius és Henrik Stockare rendeztek, bemutatja Andy Hayler, Katie Keiko, Aiste Miseviciute, Perm Paitayawat és Steven Plotnicki szereplésével. Ez egy svéd dokumentumfilm, amely 95 perc hosszú és 2014-ben készült. (KN)

A kérdés, hogy vajon az ételkritikus valóban képes-e még a legáltalánosabb ételek, például a zacskós levesek értékelésére is. Talán mégsem? Ez a svéd dokumentumfilm arra tesz kísérletet, hogy felfedezze, milyen emberek válnak gasztronómiai szakértőkké, és milyen ételek kísérik őket az útjukon. A filmben bemutatott ételek rendkívüliek, az étkezés helyszínei különlegesek, az emberek pedig teljesen hétköznapiak. Vajon a gasztrobloggerkedés valóban csak pénzkérdés?

A fogyasztói társadalom egyik fő jellemzője a túlkínálat, de talán ennél is fontosabb az ember szabad választásának látszó illúziója. Gyakran azt gondoljuk, hogy döntéseinket saját magunk hozzuk meg, de ez nincs így. A reklámok, akár akarjuk, akár nem, mindennapjaink részévé váltak. Tudományos alapokon nyugszik, és lassan beszivárog az elménkbe. Amikor terméket vagy szolgáltatást választunk, egy kis hang suttog az agyunkban: "Engem válassz, engem válassz!" De mi történik, amikor új mosógépet vagy autót kell vásárolnunk, amikor nyaralást tervezünk és keresünk egy megfizethető, de minőségi szállodát, vagy amikor gyermekünk születik, és szülészorvost kell választanunk? Információkat gyűjtünk, másoktól tanácsot kérünk, interneten böngészünk, prospektusokat olvasunk, és így tovább. A döntés az a miénk, de közben mások véleményét is figyelembe vesszük. Az emberek mindig is hajlamosak voltak megosztani tapasztalataikat és élményeiket másokkal, és az internet terjedésével ezt a világ bármelyik pontján élő ismeretlenekkel is megtehetik. De vajon érdekli-e őket, akiknek mi ismeretlenek vagyunk, a véleményünk? Úgy tűnik, igen.

Azonban ez a folyamat nem megy egyik napról a másikra. El kell fogadnunk a közvéleményt, és fel kell építenünk a saját véleményünk elfogadottságát. Hasznos, ha értünk ahhoz, amiről írunk, de a kritikusnak nincs szüksége semmilyen hivatalos papírra. Éppen ezért alakulhatott ki az a tévhit, hogy a kritikus az, aki nem elég tehetséges ahhoz, hogy maga is kipróbálja. Amíg ezt a tévhitet nem oszlatjuk el, addig vagy csak önmagunknak írunk, vagy mások gúnyolják meg minket.

Ugyanez vonatkozik az éttermekre is, különösen akkor, ha nem csak egy gyors falatot akarunk enni, majd tovább menni, hanem időt és pénzt szánunk az étkezés örömére és a kulináris élményre. Manapság a minőségi étkezés és főzés ismét divatos, rengeteg televíziós és rádióműsor, újság, magazin, videó és blog foglalkozik ezzel a témával. Bárki előfordulhat, hogy ellátogat egy Michelin-csillagos étterembe Monte Carloban, és Alain Ducasse egy nem ehető menüt szolgál fel 310 euróért (ital nélkül). Szerencsére vannak olyanok, akik helyettünk teszik ki magukat ezeknek a kihívásoknak. Róluk szól ez a film. Az étkezési világ legkiválóbbjairól. Ők mindenféle helyről származnak a világon, férfiak és nők, idősebbek és fiatalabbak, gazdagok és kevésbé gazdagok. Amikor követjük őket az útjukon, elmesélik, hogy hogyan lettek gasztrobloggerek, mi a céljuk, ki a közönségük, és hogyan osztják meg az idejüket és pénzüket ezzel a nem túl olcsó szenvedéllyel. A film bemutatja az étteremtulajdonosok és séfek másik oldalát is, akik lehet, hogy nem becsülik túl az önjelölt kritikusokat, de mindig kíváncsiak a véleményükre, és hajlandóak változtatni az étlapon, ha szükséges. Akár tetszik, akár nem, ezek az emberek számítanak, és a valódi szakemberek is tudják, milyen felelősség jár a kritikai munkával. Ha nem élvezed az ét

kezést és az utazást, vagy nem szereted, ha mások megmondják neked, mit és hol egyél, akkor jobb, ha elkerülöd ezt a filmet. Minden másnak bátran ajánlom. Végül is, az a te döntésed, hogy fogadod-e meg a véleményemet vagy sem.