A meseregény "Tale of Tales" (Il racconoto dei racconti) című filmjét Matteo Garrone rendezte, és a főbb szerepekben Salma Hayek, Vincent Cassel, Toby Jones, John C. Reilly, és Shirley Henderson láthatók. Ez az olasz-francia-angol fantasy mű 133 perc hosszú, és 2015-ben készült (16 éven felülieknek ajánlott).
A film már számos filmfesztivál díszvendége volt, és 2015-ben még Cannes-ban is elismerést kapott. Ugyanakkor Magyarországon csak idén került bemutatásra, ami meglepő, mivel a Gomorra című film rendezőjének, Matteo Garronénak az új alkotása egyedülállóan keveri a Grimm mesei stílust az absztrakt erőszakábrázolással. Ez eredményezi, hogy a film műfaja nyers, puritán és időnként elég szembetűnővé válik.
A film alapjául Giambattisa Basile XVII. századi mesegyűjteménye, a Pentameron szolgált, mely tele van pikáns, erőszakos és szexuális elemekkel. Ezen rész a film legmarkánsabb vonásává vált. A történet három szálon fut, követve három szomszédos királyság uralkodóinak hétköznapi szenvedéseit, akik saját arroganciájuk és egoizmusuk áldozataivá válnak, főként az átvitt értelemben.
Longtrellis királynője (Salma Hayek) mindennél jobban vágyik egy gyermekre, és ennek érdekében nincs rest mások életét is feláldozni (természetesen nem a sajátját). Amikor sikerül neki gyermeket szülnie, azonnal elrabolja azt, és mindent megtesz azért, hogy megkeserítse az életét. Hayeknek ez a rideg és kegyetlen anyakirálynő szerep csodálatosan passzol, tekintetéből árad a gonoszság és rosszindulat. Másik oldalon ott van Highhills királya (Toby Jones), aki apaként hibázik, mivel lányát véletlenül egy idegennek adja feleségül, miközben kedvenc háziállatának sokkal több figyelmet szentel, mint saját lányának. Végül pedig a Strongcliff királyság nőcsábász uralkodója (Vincent Cassel) bukik el férfiként, aki olyannyira ragaszkodik a látszathoz és a felszínességhez, hogy beleszeret egy idős nőbe, pusztán a hangja miatt, de a látvány már nem vonzza, és ennek az elutasításnak is megvannak a következményei.
A "Szörnyek és szerelmek" vizuálisan is káprázatos, mivel nem a tipikus Disney stílusú történetet kapjuk, amely tele van CGI-val és lélegzetelállító panorámákkal. Ehelyett egy egyszerű, steril környezetben játszódik a cselekmény, kézzel készített díszletekkel és bábokkal. Ez a látvány hozzájárul a Bertolucci és Pasolini stílusra jellemző elbeszélésmódhoz, ahol a szexualitás és a véres erőszak természetes módon jelen van, kéz a kézben járnak.
Az emberi természet gyengeségének hangsúlyozása jól tükröződik a képi világban: minden látszat, az elhagyatottság szélén építkezik, a szürke falak pedig az egyéniségünk tükröződéseivé válnak. Nincsenek látványos tájak, amelyek mögött rejtőzközhetnek vagy homályos víz, ami elfedhetne valamit. A probléma azonban a kis mellékszálak kidolgozatlanságával van: Garrone túl sok történetet próbál elmesélni, mint amennyit egy két és negyed órás film elbír. Ennek eredményeként a mellékszálak (a királynő fia és barátja, a király lánya és férje, valamint a fiatal király szerelmének boszorkányos átalakulása) összevissza és befejezetlen maradnak. Így a történetekből inkább a vér, a meztelen testek és a fantasztikus kosztümök maradnak meg, mintsem a groteszk mese tanulságai.
A "Szörnyek és szerelmek" egyértelműen kilóg a tündérmesék kategóriájából, ugyanakkor, annak ellenére, hogy merész kísérlet, hogy a kevesebb néha több elv alapján működjön, nem sikerült bekerülnie a hatalmas szürrealisták dobogójára. Leginkább csak az erősebb gyomrú nézőknek ajánlott, akik nyitottak az olykor megrázó tartalomra és a szokatlan elbeszélési stílusra.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
