A film "Taxi Teherán" (vagy más néven "Taxi Téhéran") Jafar Panahi iráni rendező munkája, amely 2015-ben készült. A főszerepet maga Jafar Panahi játssza ebben az 82 perces iráni játékfilmben.
Jafar Panahi az újhullám iráni filmkészítés jeles alakja, aki már 1995-ben Cannes-ban elnyerte az Arany Kamerát. Azonban kormányzati konfliktusok miatt 2010-ben letartóztatták, bebörtönözték és 20 évre eltiltották a filmezéstől. "Taxi Teherán" már a harmadik filmje az eltiltás után. A film Berlinben Arany Medvét és FIPRESCI-díjat nyert, és érdekesség, hogy az Arany Medvét Jafar Panahi unokahúga vette át, aki maga is a film egyik szereplője.
A történet középpontjában Panahi áll, aki egy teheráni taxisofőrként vállalkozik arra, hogy bepillantást nyújt Teherán életébe. Ő nemcsak vezeti a taxit, hanem beszélget is az utasaival, akik véletlenszerűen kerülnek hozzá. Mindannyian hétköznapi emberek, mégis mindegyikük különleges módon hat a történetre. Találkozik egy betiltott filmeket árusító nepperrel, aki azonnal felismeri őt, és üzlettársnak szólítja. Egy nő segítségért kéri, hogy kórházba vigyék a balesetet szenvedett férjét, de később kiderül, hogy csak azért, mert ha meghal, nem örököl semmit. Más utasok aranyhalat szállítanak, és sürgős dolguk van. A taxiban feltűnik egy titokzatos vállalkozó és egy önálló nő is, akik vitatkoznak. Az utasok férfiak, nők, idősek és fiatalok, hagyománytisztelők és modernisták egyaránt. Minden beszélgetést és eseményt egy kis kamera rögzít a taxi műszerfalán.
A film dinamikusan változik, amikor Panahi az iskola előtt várakozik unokahúgára, aki éppen filmkészítést tanul. Ezen keresztül megismerjük, hogyan képzelik el Iránban a filmkészítést, és azt, hogy milyen szigorú szabályok korlátozzák a művészeket. Panahi egy időre magára hagyja a lányt, hogy filmet készítsen az iskolai jegyzetekből felolvasott szabályok alapján, de ezek a szabályok nehezítik az őszinte bemutatást. Az unokahúga helyett hagyott pénztárcával kapcsolatos események közben Panahi régi szomszédjával és egy emberjogi ügyvéddel is találkozik.
Nem tudjuk biztosan, mennyire rendezett a film, de úgy tűnik, hogy Panahi azt és annyit mutat be a teheráni életből, amennyit csak szeretne. A rendező a "taxizással" látszólag kijátssza a rendszert, de valójában az életéről is mesél. Vezetés közben nyugodt és kedélyes, és beszélget az utasaival, mert tudja, hogy sokak nevében szól a nézőkhöz. Amit csinál, az nem csak művészet, hanem hiteles tájékoztatás az országában zajló eseményekről. Az eltiltás csak erősítette a filmkészítés iránti elkötelezettségét, és ennek eredményeként a film humorral és szeretettel van átitatva. A csendes ellenállás gyakran hoz sikert, és "Taxi Teherán" egy remek példa erre.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
