Filmrajongó

A Kék lagúnát 1980-ban mutatták be, tehát már több mint harminc éve létezik, viszont még akkor is túlzásba vitték a „hajótörés, mit kezdünk magunkkal” típusú történeteket.

Ez alapján csak arra tudok következtetni, hogy a rendező és a stúdió egyszerűen nem akart energiát fektetni abba, hogy valami igazán értelmeset és emlékezeteset hozzanak létre.

A legmeglepőbb az, hogy a filmet Randal Kleiser rendezte, aki korábban az 1978-as Grease-t is, Olivia Newton-John és John Travolta főszereplésével.

A Grease egy szórakoztató és kedvelt musical így teljesen érthetetlen, hogy egy ilyen siker után valaki úgy gondolta szükség van egy ennyire elcsépelt unalmas és iszonyatosan vontatott alkotásra mint a Kék lagúna.

Először is, ki gondolta, hogy Brooke Shields a legjobb választás erre a szerepre?  Miért? A színészi repertoárja nem túl színes leginkább B-kategóriás romantikus vígjátékokhoz adta a nevét.

Talán a film egyetlen pozitívuma, hogy a két színész között van némi kémia. Látszik, hogy egymásra találtak valószínűleg azért is mert mindketten színészkednek így legalább ezen a téren passzoltak.

A legidegesítőbb viszont az, hogy bár a film egy gyönyörű tájon játszódik, ebből szinte semmi sem látszik. Néha mutatnak pár másodpercet a tengerről vagy a szigetről madártávlatból de a néző nagyrészt csak Shields és Atkins kínlódását nézheti kilencven percen keresztül.

A hibák száma megszámlálhatatlan. A Sharknado-ban koherensebb operatőri munkát láttam, a rendezés pedig annyira kaotikus, hogy a készítők maguk sem tudták eldönteni melyik történetszálat vigyék tovább. 

A film mégis akkora sikert aratott, hogy elkerülhetetlennek tűnt a folytatás. A második részre 1991-ig kellett várni amikor is Milla Jovovich és Brian Krause főszereplésével elkészült a Visszatérés a Kék lagúnába.