Akkor éjjel egy díjnyertes francia krimi, amely egy megrázó bűnügyi nyomozást mesél el gyengéd, de tárgyilagos hangnemben. Ebben a műfajban szokatlan élményt nyújt, elütve a hangos rendőrfilmek látványorientált megközelítésétől!
A szóbeszéd terjed, hogy minden nyomozónak van egy ügye, ami élete végéig kísérti, és fájdalmasabb, mint másoknak, anélkül hogy az okokat teljesen megmagyarázná.
2016. október 12-én, a francia Alpok egyik kisvárosában, éjfél után hárommal, Clara (Lula Cotton-Frapier) hazaindul barátnőjétől.
Egy titokzatos férfi akadályozza útját, majd miután menekülne, a nyílt utcán meggyújtja a lányt. A két nyomozó alaposan dolgozik az ügyön, de a gyanúsítottak száma nő, és a sok megválaszolatlan kérdés miatt a nyomozás nem halad előre. Clara 21 évesen égett meg élve. Ezek tények, de az okok homályban maradnak... A film rámutat, hogy az évente 800 gyilkossági ügy 20%-a megoldatlan marad a rendőrségi nyomozások során.
Dominik Moll filmje elgondolkodtató, hiszen igaz kitalált történet, mégis sok valóságon alapul. Yohan és Marceau, a két nyomozó mindennapjait követjük. Marceau a tapasztalt nyomozó, akinek házassága végéhez közeledik.
Látjuk, hogy személyes élete befolyásolja a nyomozást, és a film realisztikusan mutatja be a rendőri munkát, sok potenciális elkövetővel, de bizonyítékok nélkül.
A részletekre figyelő rendező szándékosan hagy minket bizonytalanságban Clara és a fiúk viszonyát illetően, erősítve az előítéleteket. A film ragyogóan ábrázolja a szereplőket, akik érzéseiket nyíltan mutatják.
A francia filmekben gyakran szeretem azt, ahogyan az emberi lelkiállapotot mélyen közlik, és ez Moll esetében is érvényes. A környezet szépségei a rideg valóságból ragyognak ki.
A cselekményszál egyszerű és érthető, mégis fenntartja az érdeklődést. A rendező a férfi-nő kapcsolatokra összpontosít, és rámutat, milyen mértékben használhatják ki a férfiak a nőket fizikai erőfölényük miatt.
A film vége lehetne izgalmasabb, de Moll szándékosan választotta a mindennapi realizmust az izgalom helyett, lépést hátralépve. Ez a különcség talán pont a filmhez illik. Mindenesetre a műfajon belül képes agyunkat megmozgatni a befejezés után.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
