Már a kapufát is megjárták a gólvonal közelében, és ehhez nem feltétlenül kell a magyar válogatott mezét viselned. Rob Marshall valóban hatalmasat rúgott?
A híres színházi rendező most belépett a hollywoodi világba. Chicagóval nagy sikert aratott, az Egy gésa emlékiratai pedig a könyveladásban sem maradtak el. A fizetése is hatalmasat nőtt (500 ezerről 5 millióra +5% a bevételből), és már nem kellett négykezesen dolgoznia.
Azonban a Weinstein-féle stúdió vezetői merészetnek találták, amikor Marshall teljes egészében fekete-fehérben forgatta a Kilencet.
Mikor először hallottam, hogy Federico 8 ½-jét musicalként viszi színre, nem gondoltam volna, hogy ez már korábban is megtörtént. 1982-ben Raul Julia játszotta Guido Continit, az alkotói válsággal és kapuzárási pánikkal küszködő filmrendezőt.
Valószínűleg nem rohannék megvenni azt a CD-t, amin Daniel Day-Lewis világslágereket énekel, azonban a szerep által támasztott követelményeknek a nőkkel körülvett, küszködő zseniként hiteles válaszolt.
Noha néhány kritikus kritizálta a színész olasz akcentusát (bár évekig élt Firenzében), én nem vagyok nyelvtanár, számomra ez nem volt probléma.
A főhős érzelmi örvényét a gyönyörű Marion Cotillard, aki egy csaló feleséget játszik, és a szenvedélyes Penélope Cruz nagyon jól ábrázolja. Fergie pedig lenyűgözően énekli az egyik legdögösebb dalt a filmben, és ahogy a Cinecittában homokkal borított helyszínen tizenkilenc férfi vonaglik, arra gondolni sem lehet, hogy közüzemi számlákat kellene fizetni.
Sophia Loren nélkül nem lenne Itália (a film címe), de a film legemlékezetesebb jelenetében az öregedés elleni küzdelmet szimbolizálja. Ellenben az idősebb Judi Dench könnyedén lehengerli a fiatalokat. Nicole Kidman, aki egy Anita Ekberghez hasonló dívát játszik, a kristálytiszta hangjával és eleganciájával ragyog. Kate Hudson viszont a legkevésbé inspiráló szereplője a filmben.
A Kilenc volt az év meglepetése, mely jól sikerült. A film kivitele és koreográfiája hasonló a Chicagóhoz, és a szereplőgárda is sokkal szerethetőbb. Bár a történet nem bővelkedik erős dalokban, a téma izgalmas, és végig lebilincseli a nézőket. Rob Marshall kiváló szakmai tudása vitathatatlan, és bár a film ritmusa néha elcsúszik, az előadásért tapsot érdemel.
A Kilenc egy méltó tisztelgés Fellini Olaszországa előtt, mely igazi élettel pezsgő helynek tűnik, és ahol Rómában filmes alkotásokat készíteni csodálatos dolog.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
