Filmrajongó

Hollywood képmutatása legjobban abban mutatkozik meg, hogy miközben az Oscarra különféle, gyakran értelmetlen kvótarendszerekkel próbálnak egyenlőséget teremteni, a kaszkadőröket és azokat a szakembereket, akik életveszélyes helyzetekben dolgozva hozzájárulnak a mozi varázsához, már több mint 100 éve nem ismerik el az Akadémia díjaival. Nemhogy nem egyenlő mércével kezelik őket a rendezői, írói, színészi vagy technikai teljesítményekkel, de nagyvonalúan semmibe is veszik őket.

A kaszkadőrök mintegy 30 éve lobbiznak egy új díjkategóriáért, ami jogos lenne, ha belegondolunk, hogy nélkülük talán már nem is létezne a mozi, különösen az akciófilmek. Míg az Oscar-gálán minden kollégájuk szmokingban feszít, őket legfeljebb a kulisszák mögött készült felvételeken vagy egy-két Facebook-posztban láthatjuk – pedig ha van egy rizikós jelenet, mindig ők végzik el a piszkos munkát, hogy a közönség jól szórakozzon.

Lehet itt említeni például Tom Cruise-t, aki nyilván sokat dolgozik azon, hogy egy-két nehéz mutatvány jól sikerüljön (félreértés ne essék, nem az ő hitelét akarom becsmérelni), de azért tudjuk, hogy az mégsem teljesen ugyanaz. Hiába az erős kampányolás és az egyre növekvő elégedetlenség, az Akadémia valószínűleg nem fog egyik napról a másikra változtatni a kaszkadőrökkel kapcsolatos szokásain – és sajnos nem is David Leitch új filmje, A kaszkadőr fogja meggyőzni az illetékeseket arról, hogy másképp gondolkodjanak.

Úgy tűnik, a filmnek nincsenek is ilyen szándékai. Bár van néhány frappáns, félig vicces, félig komoly megjegyzés arról, hogy ideje lenne a kaszkadőröket is emberszámba venni a díjazásnál, és itt-ott maró gúnnyal figurázza ki a filmkészítést és a filmipar mai állapotát, azt, hogy a produkció éles kritikát fogalmaz meg Hollywoodról, inkább a rendező személyének köszönhetjük. David Leitch ugyanis kevesen értenek jobban a szakmához: egykor Hollywood egyik legnépszerűbb kaszkadőre volt, többek közt Brad Pittet, Matt Damont, Jean-Claude Van Damme-ot helyettesítette, és olyan filmek harcjeleneteinek koreográfiáját készítette, mint a Mátrix 2-3 vagy A Bourne-ultimátum.

Manapság (2014 óta) pedig már rendezőként dolgozik: társrendezőként jegyzi a John Wick első részét, majd szólóban az Atomszőkét, a Deadpool 2-t, a Halálos iramban: Hobbs és Shawt, és a Gyilkos járatot. Túlzás nélkül mondható, hogy napjaink egyik legjobb akciórendezőjéről van szó, nem véletlen, hogy A kaszkadőr legjobb pillanatai is azok, amikor a karakterek csépelik, üldözik és lövik egymást hangos robbanások és lángcsóvák közepette.

Az akciószekvenciák káprázatosak és kreatívak, a koreográfia fantasztikus, és az is előnyére válik, hogy minimális CGI-t használtak, valódi kaszkadőrökkel dolgoztak, akiket a stáblista alatt vizuálisan és írásban is megemlítenek, sőt, frappáns módon fejet is hajtanak előttük. Leitch, az operatőr, a vágó és a kaszkadőrök tehetségéhez és profizmusához kétség sem férhet – ha csak ezekről a jelenetekről beszélünk, a film simán viszi az idei évet, maximum a hónap végén debütáló Furiosa miatt kell aggódnia.

Ha A kaszkadőr minőségét kizárólag az akciók dinamikájával mérnénk, közel tökéletes lenne a végeredmény – nem úgy a történetmesélés, a dramaturgia és a humor esetében. Igaz, ezek sem katasztrofálisak, de ezeknél már több kritika érheti a filmet.