Amikor John McClane belépett a Nakatomi toronyba, teljesen megváltozott az akciófilmek stílusa.
A kemény, sebezhetetlen akcióhősök és az egyszemélyes hadseregek korszaka véget ért, helyüket átvették a laza, vagány arcok, akik söröznek a lakókocsijukban és a záró jelenetben vérezve, de mégis hősiesen küzdenek.
A Die Hard bemutatta egy új hőstípusát, a hétköznapi átlagembert, aki bár ugyanúgy küzd a problémákkal, mint bármelyikünk, de ha szükség van rá, akkor cselekszik.
A McClane-féle karakterek kimerülten, piszkosan, sebekkel teli, dühödten káromkodva és laza mosollyal oldják meg a helyzetet, még akkor is, ha eredendően sem kedvük van hozzá.
Ezek a karakterek friss színt hoztak az akciófilmek világába, és könnyebb azonosulni velük, mert emberi jellemvonásaik vannak.
A Die Hard óta számos más film követte ezt a példát, mindig újabb és újabb hősökkel és izgalmas történetekkel.
A Cliffhanger - Függő játszma például sikeresen átvitte a Die Hard receptjét egy másik környezetbe, de megőrizte a feszültséget és a karakterfejlődést.
Ez a film is a korai 90-es évek akciófilmjeinek stílusát követte, és ma már egy nosztalgikus emlékként tekintenek rá.
A Cliffhanger számos jellemzője megvolt, ami egy klasszikus akciófilmhez kell: izgalmas cselekmény, kemény stílus, brutális halálnemek, rosszarcú gazemberek, emlékezetes párbeszédek és egy legendás akciósztár. Sylvester Stallone itt is a szokásos módon nyújt teljesítményt, és a film sikeres lett a korai 90-es években.
A Cliffhanger az egyik utolsó olyan film volt, ami a korai 90-es évek akciófilmjeinek stílusát használta, és ma már egy nosztalgikus élményt nyújt. A főhős és a főgonosz karakterei különösen emlékezetesek, és hozzájárultak a film sikeréhez.
