Filmrajongó

Az idei év leginkább ellentmondásos közönségfilmje a Barbie. Talán az egész évtized legellentmondásosabb alkotása, de ezt még korai lenne kijelenteni. Azonban biztos, hogy azt a marketing- és alkotói bravúrt, amelyet Margot Robbie és Greta Gerwig a Mattel és Warner Bros. együttműködésével létrehoztak, még hosszú ideig emlegetni fogjuk, és hosszú évekig fog inspirációként szolgálni az elemzők számára. Most következik egy filmkritikus áttekintése.

Először is fontos megjegyezni, hogy a Barbie egy rendkívüli alkotás. Ez egy lenyűgözően intenzív élmény, és sok szempontból teljesen eltér attól, amit az átlagos mozinéző az előzetesek és plakátok alapján elvárhatna. A szerzői filmekre specializálódott Gerwig-Baumbach íróduó jelentős kreatív szabadságot élvezett a film elkészítésénél, és ez rendkívül egyedi látásmódot és megoldásokat eredményezett ebben a produceri érdekek által vezérelt, két órás hatalmas reklámfilmként is értelmezhető alkotásban. A Barbie film ötlete eredetileg Margot Robbie-tól származik, aki számára ez egy hosszú vágy teljesülése volt. Saját filmstúdiót hozott létre a projekt számára, és eredetileg nem számított rá, hogy ő maga fogja eljátszani a főszerepet. A Mattel cég viszont évtizedek óta álmodozott egy olyan mozifilmes adaptációról, amely felpörgeti a bájos babák eladásait, de korábban sok tervük meghiúsult. Most az alkotócsapat minden eddigi kihívást legyőzött, és a film teljes pompájában kerülhetett a vászonra.

A Barbie film meglepő módon egy szatíra. Ez nem egy gyerekeket szórakoztató romantikus mese, hanem egy rendkívül átgondolt, intelligens alkotás, amely az üzenetét a legvégletekig próbálja hangsúlyozni, és nem fél ehhez számos eszközt alkalmazni. Ez egy olyan koncepció, amely nem csak egy életérzést próbál eladni, mint egy tipikus marketingtermék, hanem a női életérzés lényegét kutatja, és vizsgálja a genderszerepek szükségességét, miközben tükröt tart sok társadalmi jelenségnek és kollektív meggyőződésnek. És mindezt igen sikeresen teszi. A film rendkívül provokatív és finom humorral rendelkezik, amit ritkán találunk az amerikai közönségfilmekben. Ez a rendező, Gerwig érdeme, mivel látszik, hogy komoly munkát fektetett abba, hogy a film független maradjon a szponzoroktól, és megfeledkezzünk arról, hogy egy játékgyártó cég pénzelt reklámfilmet nézünk.

A filmben számos meglepő és bátor elem található, ami a szerzői megközelítésből származik. Például a Barbie-t saját alternatív valóságában mutatja be a film, és a fő konfliktus a csillogó játékbaba világ és a valóságunk közötti drasztikus különbségekből ered. Ugyanakkor a játékvilágban is felfedezhetünk sötét titkokat, például a kivont terhes Barbie-t és a furcsa, mátrixszerű orákulumot játszó Barbie-t, akik választási lehetőségek elé állítják a főhőst. A film tele van utalásokkal más filmekre, hommage-okkal és inspirációkkal, amelyekkel azt üzeni, hogy ez egy komolyan gondolkodó alkotó működik a plasztikvilágban. Már a nyitány is zseniális, amint az 2001: Űrodüsszeia ikonikus jeleneteit idézi meg, és a film rengeteg filmtörténeti referencia és utalás tartogat a nézőknek.

Az ajnározások után nézzük meg a hibákat is a hibátlan alakú, óriási idolbabával kapcsolatban, mert ezek is befolyásolják a film élményét. Először is, a film sterilnek hat. Nagyon alaposan ki van mérve és tervezve, ami nehezíti az azonosulást. A vicc az, hogy a plasztikvilág, Barbie valósága az, ahol azonosulás sokkal könnyebben megtörténik, mivel a szatíra, a vizuális tréfák és az ötletek révén sok hétköznapi élethelyzettel azonosítható, mint egy velős, jó paródia. Az emberi valóságban azonban sok helyen erőltetett hatásokat találhatunk. Will Ferrel szerepe megosztó lehet, és a döntés, hogy ő legyen a Mattel vezetője, nem bizonyult szerencsés választásnak. Az anya-lánya páros is túlzottan tipizált karakterek, és nem igazán hozzák ki az emberi oldalukat

. Az egyetlen igazán emberi pillanat egy rövid beszélgetés a buszmegállóban egy idős hölggyel. Ez a jelenet a film legmélyebb pillanata, és megmutatja, hogy ezekből a pillanatokból sokkal többre lett volna szükség ahhoz, hogy igazán súlyos alkotásról beszélhessünk.

A film közben sokszor az a Minden, mindenhol, mindenkor című film jutott eszembe, hasonló intenzitásával. Azonban, míg az előbbi egyedülálló élményt nyújtott, és újra és újra meg akartam nézni a mozikban (amit kétszer is sikerült), a Barbie film egyszeri megnézésre elegendő volt. Örülök, hogy ezt a kritikát a film megtekintése után írom, mert ezáltal tisztább a kép. A film az elején magával ragadott, mint egy bőségesen díszített, de nem igazán kielégítő tejszínhabos koktél, amit gyorsan el tudunk fogyasztani. Bár a film zárása igényesen van megkomponálva, és összességében összeáll egy egységes képpé, az utóíz mégsem hagyja el az embert.

Mindenesetre érdemes megnézni a filmet, mert egyedi alkotás, és valószínűleg nem fogsz találni ennyire ellentmondásos alkotást a reklámfilmes műfajban. Így, ebben a formában a Barbie filmnek fontos helye van a film történetében, és lehetőséget teremt Greta Gerwignek, valamint a briliánsan játszó Margot Robbie-nak (és persze Ryan Goslingnak), hogy tovább lépjenek az Álomgyárban. Azonban attól tartok, hogy ez a tendencia hasonló sorsra juthat, mint a szuperhősfilmek, és a szabályok szigorúan rögzülnek. Az a vitathatóan tudatos marketing bravúr, amit az Oppenheimerrel közös premierdátummal értek el a közösségi médiában Barbenheimer mémekkel, szinte lehetetlen lesz szándékosan újra előidézni. Ez bizonyára sok elemzés része lesz, de egy bombanőtől mit is várhatunk el?